Leave it Behind

Vissza

Weboldal: www.leaveitbehind.hu/lib.html

Ma már talán senkinek sem kell bemutatni hazánk legismertebb melodycore zenekarát, akik anno 9 éve punk zenekarként kezdték, de az évek során lezajlott fokozatos zenei evolúció eredményeként mára a dallamosabb punk és metál zene keverékeként leírható melodycore stílus képviselői. Brigád névvel 1997 májusában kezdett tevékenykedni a csapat, és zenekartagok tömkelegét lecserélve jutott a mai felállásáig, amiből már csak Szakonyi Balázs az egyetlen, aki alapító tag volt. A Brigád első demoját 1997 decemberében vette fel "Életkór" címmel, ami naiv és felettébb képzetlen punk muzsika volt. Ezen már Szabó Zoltán basszusgitározott, és Pusztai Balázs énekelt, aki azóta sajnos elhunyt. Az 1999-es "Életunt Rock&Roll" lemezen Mészáros "Bolond" Mikós került a dobok mögé, akit a HétköznaPI CSAlódások zenekarból ismerhet ma a nagyérdemű. 2000-ben a "másCORE" című lemezen már Ernyes Szilárd (Kökö) dobolt, aki azóta is a zenekar tagja. 2001-be került stúdióba az "Élet szép" című lemez, amin Szakonyi Balázs vette át az éneket Huszár Szabolcstól, aki addig volt a zenekar frontembere. A zenekar ekkor már aktívan turnézott a HétköznaPI CSAlódások és a Prosectura zenekarokkal, és resztvettek az Utazó Punkcirkuszon is. 2002-ben rögzítették az "Ezerkilencszázkilencvenhét" című lemezt, ami hangzás tekintetében még mindig a demo kategóriába esett. Ekkor került a zenekar a Zombie11 Produkció és a Taifuu Records szárnyai alá, és ekkor készült az első videoklip is. 2003-as "Bob!" című lemezükkel zárták és összegezték a zenekar kezdeti korszakát. Szerepeltek több válogatáslemezen itthon és határainkon kívül is. Majd kiadták 2004 végén a 3 számos klipekkel támogatott "Álmodj Tovább!" Ep-t. A zenekar a kezdetektől aktív koncertbanda, tevékeny résztvevője a hazai rock életnek. Megjárták szinte hazánk összes jelentősebb klubját, és többször bonyolítottak le önálló turnét is hazánkban, illetve sikerrel játszottak határainkon kívül is. Kitalálói és főszervezői a nagy sikerű Punk-Optimum utazó fesztiválnak, amely 2006-ban már 3. alkalommal került megrendezésre. A zenekar mai felállásáig a basszusgitár posztján Szabó Zolit (Magdy) váltotta Sári Krisztián (később Leave it Behind), Rolléder László (ex. 193-as Cella), majd végül a mai felállásban is szereplő Fodor Bálint (ex. Wowbagger). A bandához csatlakozott gitárosként Vékony Lajos (ex. Beneth). 2006 augusztusában jelent meg a következő Brigád lemez, ami szimplán a "Brigád" címet viseli. A szeptemberi lemezbemutató turné közepén Lali váratlanul faképnél hagyta a zenekart, így új gitáros szállt be Rác Hunor személyében. 2007 januárjával a dobok mögé Fodor András (ex. Wowbagger) került, míg a zenekar új énekest is talált Juhász Norbert (ex. Leave it Behind) személyében. A zenekar énekese Kövér András lett 2007 szeptemberétől. Jelenleg is ebben a felállásban koncertezik a zenekar.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 16.