Kupak Tamás és a Sörnyitók

Vissza

Weboldal: www.tar.hu/kupakt/

Ezt a rovatot 'In Medias Res' ("a médiák résébe vágva") fogjuk kezdeni. Nem térnék ki az 'első találkozás egy hangszerrel' jellegű sztorikra, mert az különösebben senkit nem érdekel. Kezdjük a dolgot talán azzal, hogy kb fél év kimerítő próbasorozat után a zenekar 99 nyarán felvette az első demólemezét, mely 6 dalt tartalmazott, és a rendkívül fantáziadús "Demo '99" címet nyerte a keresztségben. (Erről két nóta elérhető a Letöltések rovatban.) Közben az előző zenekarainkból és baráti kapcsolatokból adódóan már kezdtek szivárogni az első koncert-meghívások. Lassan elindult valami, aminek eredményeképpen az egri klubokban, a Tisza melletti motoros-találkozókon egyre többször léptünk színpadra. Eljutottunk egy Sztárcsinálóra, ahol ugyan sztárok továbbra sem lettünk, de értékes tapasztalatot jelentett a dolgok mikéntjéről. A későbbiekben voltunk SZIGETelni is. Minden zenekar életében eljön az az idő, amikor valaki a tagok közül úgy érzi, hogy neki itt valami nagyon nem oké. Ez nálunk 2001 elején következett be, ekkor alakult ki a zenekar jelenlegi tagsága: Fonád Péter – ének, szájharmonika, Godó Gábor – gitár, Koncsos Gergely - billentyű, Szecskó József – basszusgitár, Tóth József „Ricsi” – dob. Itt történt meg az a váltás, aminek eredményeképpen a korábbi rhythm n' blues irányvonalat saját számokban felváltotta egy erőteljes hard rockos beálítottság. Az új tagok hamar elsajátitották a műsort, ezért a váltás után pár héttel már lejátszottuk az új felállás bemutatkozó koncertjét, majd elkezdtük írni az első új dalokat. Mivel a meghívások folyamatosan jöttek, a dalírás kicsit a háttérbe szorult. Időről időre beiktattunk egy-egy olyan próbát, ami az új dolgok megalkotásáról szólt, ennek köszönhető, hogy 2002 végére megint rögzítésre készen állt egy adag dalocska, amikből 2003 februárjában a zenekar próbatermében Protovin István hathatós hangmérnöki segítségével hatot sikerült feljátszani. Ez a felvétel, mivel házi készítésű, semmiképpen nem versenyezhet a milliós stúdiók végtermékeivel, de szerintünk sikerült egy hallgatható produktumot kiadni a kezünkből. Ez a lemez a szintén nagyon sokat mondó "2003" címet kapta. (Címadásban mindig is jók voltunk! :) ) (Erről is letölthető két nóta.) Ezen a felvételen még két énekessel dolgoztunk, ám Pánczél Péter énekes zenei elképzelései nem egyeztek a miénkel, ezért ő a felvétel élkészítése után nem sokkal elhagyta a zenekart. A minőségre azért nagyon vigyázunk, ebből kifolyólag a vokálos funkciót Gergőre taksáltuk. Nagyjából ennyi, amit a zenekar történetéről érdemes tudni. Továbbra is írjuk a dalokat, járunk koncertezni. Ha minden jól alakul, akkor a közeljövőben igyekszünk végre felvenni egy teljes lemeznyi nótát, és azt valamilyen úton-módon eljuttatni a közönséghez. Addig is marad a két kislemez, valamint a jónéhány koncert.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2018. július 17.