KRISZTALEX

Vissza

Weboldal: www.krisztalex.hu

 A Krisztalex együttes 2007 nyarán alakult, és az évek során számos alkalommal adtak műsort zenei és egyéb kulturális rendezvényeken, de még a romániai és szlovákiai fellépések sem maradhatnak ki a sorból. Elnevezésüket nem nehéz kitalálni, a tagok,  Kriszta és Alex neveinek egyesüléséből jött létre.

A csapat női tagja Kriszta (Győri Krisztina) 1992-ben Nyíregyházán látta meg először a napvilágot, komolyabban 2004-től foglalkozik a zenével, ekkor mutatkozott meg egy tehetségkutató versenyen először. Később felkérték egy ismertebb hazai dal feléneklésére, Dj SniperMessze tőlem című dalához. Az arcát akkor még nem feltétlenül láthatta a közönség, de dögös hangját már sokan megismerhették.

A duó másik tagja Alex (Varga Sándor) Nyíregyházán született 1989-ben, Balkányban él, és a Debreceni Egyetem hallgatója. Alexet gyakran azonosítják egy 2007-ben otthoni célra felénekelt, AkonSmack that című számának magyar vagy hungarian néven ismertté lett változatával, melyet valóban ő énekel, és akarva akaratlanul lett a fiatalok körében közismert ezzel az átdolgozással. Azóta eltelt egy kis idő, és mára saját populáris, ritmusos dance dalokat kezdett írni, melynek zenei anyagáért a Progisound.hu Médiastúdió felel. A dalok zeneszerzője, hangszerelője Gulyás Attila, aki egyben a csapat menedzsere is

2011 elején jelentették meg első anyagukat, amely a Nem minden lány címet viseli, és 7 bulizós, trendi hangszerelésű, dallamos dalt tartalmaz.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 11.