Kretens

Vissza

Weboldal: www.kretens.com

• 1981. szeptember 9. Rendeletben lehetővé teszik a gmk-k működését. • 1981. október. Elindul az első illegális, a demokratikus ellenzék által kiadott lap, a Beszélő. • Az 1981-es év folyamán két fő magyar ellenzéki csoport közösen készíti el a Bibó-emlékkönyvet. • 1981. március. 30. Reagan amerikai elnököt Washingtonban, szakszervezeti vezetők előtt mondott beszéde után gépkocsijánál revolverből leadott tüdőlövés éri. • 1981. május. 13. A római Szent Péter téren adott fogadás alkalmával II. János Pál pápát több pisztolylövéssel súlyosan megsebesítik. A merénylőt, a török Mehmet Ali Agcát letartóztatják és később életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik. • 1981. július. 29. Károly walesi herceg házasságot köt Lady Diana Spencerrel. • 1981. februárjának egyik hideg estéjén először lépett színpadra a Kretens. Nem akarjuk történelmi eseménnyé emelni ezt a dátumot, de mégis a mi kis saját történelmünk része lett. Összeállt négy tizenéves srác (Horváth Attila (Hemü) – ének, Hrutka Róbert – gitár, Krasznár János [később Szappanos György, majd Bozsó András] – basszus, Tóth Miklós (Max) – dob), hogy elmondják a véleményüket a világról, arról, ami körbeveszi őket: a sötét felhőkről, a százados elvtársakról, a Fal mögötti életről. A Kretens hamar kultzenekar lett a punk színtéren, amennyiben lehet kultról beszélni egy ilyen közegben. Hiszen ugyanaz volt mindenki, a zenekar és a közönség is. Persze hamar felfigyelt az ébredező szubkultúrára az Állambiztonság is. Egy 1988-as irat szerint operatív szempontból fontosnak tartották többek a Kretenst is. Egyre sűrűsödtek a „technikai okok” miatt elmaradt koncertek. Egyszer egy Bercsényi Klubban tartandó Kretens koncert elmaradása után a feldühödött több száz fős tömeg a Váci utcán vonult végig tüntetve a turisták és persze a rendőrség legnagyobb megdöbbenésére. 1983 a fordulat éve volt két szempontból is. Ekkor járt itt egy francia forgatócsoport, akik a magyar punkot dokumentálták, persze az akkori törvények szerint illegálisan. Nem csak a filmben, de a forgatócsoport visszatérése után kiadott „Világ lázadói harcra fel!” kislemez-válogatáson is szerepelt a Kretens. Ugyanebben az évben szánta el magát komolyabb cselekvésre az Állambiztonság. Hemü rendőrségi figyelmeztetést, Max megrovást kapott nagy nyilvánosság előtt elkövetett államellenes izgatás miatt. Az erős kéz hamar gyengült. 1985 körül hirtelen olyan szinten csökkent a nyomás, hogy a Kretens a Pecsában játszhatott 1500-2000 ember előtt többször is. Sőt, még egy NSZK-beli rövid turnét is engedélyeztek a zenekarnak, amelyet hatalmas sikerrel csináltak végig. Emellett egy jugoszláviai fesztiválra is kiválasztották a Kretenst sok hazai együttes közül. A New York Times is foglalkozott a kelet-európai punk mozgalommal, így a Kretens-szel is, címlapon hozva Hemü fotóját. Ahogy enyhült a levegő, szaporodtak a koncertek. Együtt koncerteztek Harry Rollins-sal, a UK. Subs-szal és más külföldi zenekarokkal. Az ekkor induló Fekete Yuk egyik alapzenekara lett a Kretens. A rendszerváltás hajnalán itt jelent meg „Ez még itt nem Amerika”, majd második, cím nélküli kazettájuk. A sikerek ellenére a több mint 10 éves működés után a zenekar feloszlott. Közben bekövetkezett Bozsó Bandi tragikus halála, ezért amikor úgy gondolták, hogy mégis zenélni kéne, Giret Gáborral (Gijo) léptek színpadra 1997-ben a Wigwamban, hatalmas bulit és teltházat produkálva. Az ország minden részéről jöttek a régi és az új punk arcok, hogy élőben láthassák a legendát. Ezután ismét szünet, majd hirtelen felindulásból 2000-ben Gödöllőn egy újabb buli...

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 11.