Kovács József

Vissza

1975-ben születtem Pakson. Óvodás koromban láttam először Rodolfót a tv-ben, és ettől fogva kezdett érdekelni a bűvé- szet. Még ovis voltam, amikor megkaptam Rodolfó bűvészdo- bozait. Később a Füles magazinból mindig kivágtam a „ Rodolfó bűvésziskolája” rovatot, és megtanultam a trükköket. Ezek egy- szerű trükkök voltak, nem is kellettek hozzá különleges kellékek, vagy ha mégis, azt magam is el tudtam készíteni. Főleg otthon bűvészkedtem, a családnak, de az oviban is bemutattam a trükkjeimet a gyerekeknek és az óvó néniknek. Hála anyukámnak, már kisiskolás koromban eljutottam Pestre, az egyetlen magyarországi bűvészboltba (Figaró bűvészbolt), és beszerezhettem néhány kelléket. Azóta folyamatosan bűvészkedem, barátaim, ismerőseim körében, valamint különböző rendezvényeken. Legjobban a kártyatrükköket szeretem, de érmékkel, kötelekkel, gumikarikákkal és egyéb hétköznapi tárgyakkal is szívesen bűvészkedem. Kedvenc bűvészeim Aldo Colombini és Juan Tamariz. 2006 tavaszán diplomáztam az ELTE filozófia szakán. Nagyon szeretek olvasni, szeretem a népzenét. Hangszeren is játszom, 13éve hegedülök, több zenekarnak tagja vagyok.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 20.