Klemy

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

Nevem Klementi József /KLEMY/, 1974. május 16-án születtem Budapesten, melynek XXIII. kerületében lakom. Ált. iskoláimat is itt végeztem, a Soroksári Zenei Általános Iskolában. Ezzel párhuzamosan jártam a XX. Kerületi Zeneiskola ütős tanszakára /dob, xilofon, metalofon stb./. A középiskolát /érettségit és mechanikai műszerész szakmát/ a Bagi Ilona Szakközép Iskolában fejeztem be. Tizennégy éves koromban alakítottam meg első zenekaromat SZEDUXEN néven. Majd létrejött az IN-WEST együttes, amelyben, mint zeneszerző-szövegíró és énekes működtem közre. Ezzel az együttessel 1993-ban az Egri Táncdalfesztivál döntősei lettünk. Később az együttesfeloszlott, de én saját dalaimmal tovább folytattam a zenei pályát. 2000-ben első önálló maxilemezem, majd 2002-ben első nagylemezem jelent meg. Közben természetesen felléptem különböző rendezvényeken, koncerteken, itthon és Erdélyben, ahol lemezem arany majd platina lemez lett. Második lemezem már Erdélyben megjelent. Zenész családból származom. Nagyapám zenész volt és édesapám is aktív zenész, ezért minden erőmmel szeretném folytatni a zenei pályámat.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 20.