KIYO-KITO Taiko-japán dob show

A taiko, vagy más néven wadaiko, eredeti jelentése: japándob – vagyis a szó eredetileg egy bizonyos, Japánban használt ütõhangszertípusra vonatkozik. Az ezerkilencszázas évek közepétõl azonban a taiko kifejezés már egy zenei stílust jelöl, mégpedig a japándobokon játszott csoportos dobstílust, amelyet az ötvenes években Oguchi Daihachi fejlesztett ki, nagyjából a ma ismert formának megfelelõen.

A taiko mint csoportos dobstílus tehát viszonylag fiatal mûvészeti ág, noha elõzményei a japán zenében több száz éves múltra tekintenek vissza. Az elmúlt fél évszázadban ugyanakkor a taiko olyan népszerûségre tett szert, ami Japánban több mint 10000 csoport megalakulását eredményezte, együttesenként átlagosan 12-15 fõ részvételével. Míg azonban a mûfaj vonzereje Amerikában, Nyugat-Európában, Ausztráliában és más országokban is újabb és újabb taikocsoportok születéséhez vezetett, az elmúlt évekig Közép-Kelet-Európában egyetlen taikoegyüttes sem alakult. 2000. március 21-én alapítottuk meg – ebben a térségben elsõként és eddig egyedülálló módon – a KIYO-KITO Taiko nevû magyarországi japándobcsoportot, amely azóta is folyamatosan fejlõdve képviseli ezt a vonzó és látványos zenei mûfajt hazánkban.

Csoportunk megalakulásának elõzményét a SZINTÉZIS Szabadegyetem 1997 óta mûködõ sámándobköre jelentette, amelyben havi rendszerességgel körülbelül 15-20 ember énekelt, csörgõzött és dobolt a sámáni kultúrákra jellemzõ egykezes dobokon. Ez a dobkör gyarapodó szerzeményeivel, egyre csiszolódó stílusával és elmélyülõ szertartásos hozzáállásával mind a mai napig folytatja tevékenységét, stílusában és hangvételében egybeötvözve az õsi sámáni hangzásvilág, az észak-amerikai indián szertartászenék és a régi magyar népdalok stílusát.

1999 végén a sámándobkörben nagy, kétkezes dobok készítésének és használatának az ötlete vetõdött fel, amihez a tervek szerint állványokra szerelt felbõrözött boroshordókat készítettünk volna. Ebben a tervezési stádiumban egy televíziós mûsorból derült ki számunkra, hogy hasonló, nagyméretû dobokon játszanak a japán taikóban, a felismerést pedig gyors döntés követte: a sámándobkörtõl függetlenül, a megfelelõ hangszerpark elkészítésével, illetve a szükséges technikai ismeretek megszerzésével egy magyarországi taikocsoportot alapítunk. Az elhatározást gyors tettek követték, így 2000. március 21-én, a tavaszpont napján formálisan is megalakult a KIYO-KITO Taiko nevû magyar japándobcsoport.

Névválasztásunk eredetileg a japán hangzású, de magyar jelentésû kiokító szóra esett, ebben az összefüggésben a kiokítás fogalmát az önnevelés szándékaként értelmezve. Egy japán szakos tagtársunk egyidejûleg felfedezte, hogy a jelenleg használt leírásban ez a szó japánul misztikusan mély, szép jelentéssel bír, melynek fordítása magyarul nagyjából így hangzik: „visszatérés a tisztasághoz” vagy „visszatérés az ártatlansághoz”, esetleg „visszatérés a tiszta hanghoz”.

A hangszerek készítésével egyidejûleg a – jórészt a sámándobkör résztvevõibõl verbuválódott – tagsággal elkezdtük a taiko ritmusvilágának és mozgáskultúrájának tanulását, amihez az elsõ idõkben szakmai segítséget a már említett japán szakos egyetemista lánytól – Kuttner Verától – kaptunk, aki korábban másfél évig dobolt egy japán taik#FFAA00ocsoportban. Még az elsõ évben egy profi zeneszerzõ – Faragó Béla – is csatlakozott csoportunkhoz, aki tagsága idején mind a ritmusoktatásban, mind elsõ számaink kidolgozásában nagy segítséget nyújtott. Lényegi fejlõdésünk vonalát azonban Bodnár Pál – késõbbi mûvészeti vezetõnk – érkezése, illetve a csoportban végzett munkája határozta meg, aki amerikai magyarként ideiglenesen hazatérve több év amerikai taikós tapasztalatát tudta pedagógiai tehetségével megosztani velünk. Nemsokára egy újabb amerikai fiatalember – James Jackson – csatlakozott a csoporthoz, aki nemcsak kiemelkedõ tehetségével és mozgáskultúrájával, de többéves Japánban szerzett taikós múltjával is sokat emelt a dobkör színvonalán. Sajnos 2003-ban mindkét említett társunk visszatelepült Amerikába, bár Bodnár Pál idõszakos magyarországi látogatásaikor több-kevesebb ideig mindmáig részt vesz a csoport munkájában.

Ezt követõen a csoport technikai fejlõdésében a legfõbb segítséget gyakorlott jazzdobosként, Varga Tamás tagtársunk nyújtotta, aki a 2004-es év végéig volt a KIYO-KITO Taiko tagja. Távozásával nagyjából egyidejûleg csatlakozott hozzánk egy japán származású tizenkét éve Magyarországon élõ zenész Takaku Keijiro személyében, aki nemcsak Japán egyik dobzenei hagyományokat is õrzõ tartományából érkezett, de a Budapesti Zeneakadémia ütõstanszékén is tanult, így érkezése dobkörünk számára új lehetõségeket nyitott.

2008-as év március hónapjától csoportunk vezetõsége két fõbõl áll, melyben a mûvészeti vezetést, a dobkör szervezését, koordinálását, a próbák levezetését Laár Dávid és Takaku Keijiro képviseli, dobköri titkárunk Fürjes Katalin. Tagságunk személyi összetétele az évek folyamán változott, de túlnyomó részét mindmáig az alapítók között is szereplõ tagok teszik ki.
Teljes létszámunk pillanatnyilag 8 fõ.