Kipu

Vissza

Weboldal: www.kipu.extra.hu/

A Kipu zenekar eddigi rövidke története 2006 nyarán, Velencén kezdődött. Egyik este ketten (Katona Attila és Fekete Gyula), két akusztikus gitár és egy üveg bor társaságában a tó partjára keveredtünk. Mikor összeraktuk első dalunk kezdetleges változatát, felmerült az ötlet hogy csináljunk egy csendes-ülős számokat játszó formációt. Már csak egy dobos kellett, akit meg is találtunk Riethmüller Róbert (Bobó) személyében, akivel Ati egy véletlen folytán akadt össze egy helyi rendezvény tömegében. Rákövetkező nap meghallgattuk a játékát, majd egy végigbeszélgetett éjszaka és jó pár agysejt alkohol általi kivégzése után kitűztük az első közös próba időpontját. Így alakult ki a jelenlegi felállás: Fekete Gyula (ének, gitár) Katona Attila (basszusgitár) Riethmüller Róbert (dob) Hamar rájöttünk hogy mivel Gyula nem tudja elénekelni más előadók dalait, saját számokkal kell próbálkoznunk. Amelyek jöttek is szép számmal, de valahogy nem akartak 140-es tempó alatt maradni, így kénytelenek voltunk elvetni a lassú akusztikus banda ötletét. Maradt tehát a tingli-tangli minimálrock, aminek közösen az Underground funky-punk-pop stíluselnevezést találtuk ki (mert ez mégiscsak hangzatosabb valamivel). Az elkövetkező egy évet folyamatos próbákkal töltöttük összekovácsolódás céljából és hogy minél jobb zenéket/szövegeket hozzunk össze. Miután az egy év lejárt és úgy éreztük már felkészültünk rá, hogy kiálljunk a közönség elé dalainkkal, neki kezdtünk a koncertezésnek. A leges-legelső fellépésünk pontosan 2007. június 30.-án következett be méghozzá Rácalmáson az ArtPorta műûvészeti fesztiválon, hát... Visszafogott sikerrel:). De ez nem is volt csoda, hiszen mind a hárman remegő lábbal álltunk fel a színpadra (nem is beszélve a Bobó kificamodott csuklójáról). Ennek ellenére nem búslakodtunk, nekiláttunk, hogy újabb helyeket próbáljunk meghódítani magunknak. Így 2007 nyarán ellátogattunk Vál-ra, Pázmándra és Gárdonyba is, és minden alkalommal egyre jobban kezdtük érezni magunkat. Közben szép lassan készülgettek az új dalok is. De nem szabad elfeledkezni arról, hogy elkészült augusztus közepén az első demo-felvételünk, amit azon nyomban fel is töltöttünk a netre. Sajna sok foganatja nem lévén, azonnal újabb felvételen törtük a fejünket, amely egy-két elkeseredett koncert-, és tehetségkutatón való részvétel után be is következett. Pénzünk nem volt, úgyhogy maradt a próbaterem és az otthoni keverés. Így született meg a 2008-as "A sípszó után" címet viselő demofelvétel. Minőségre nem lett jobb, de ennek segítségével talán jobban behatárolhatóbbá vált a zenénk. Több nagyobb kihagyás is követte az anyagot, de ez legalább lehetőséget adott a gyakorlásra és az újabb dalok irogatására. Nem kell már sokat várni a koncertözönre sem, ezt megígérhetjük!:)

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 11.