Kerecsen

Vissza

Varga Zsolt 1970-ben születtem Rév Komáromban. A zene egész kis koromban az életemmé vált. A rockzenével kb. 12 éves koromban ismerkedtem meg leginkább a magyar rockzenekarok által. Ez után jött a Black Sabbath, a Led Zeppelin, a Deep Purple, majd az Iron Maiden és a többi. Ennek megfelelően középiskolás koromban különféle brigádmunkák béréből megvettem az első elektromos gitáromat (amely jószerével teljesen használhatatlan volt, de akkor nagyon örültem neki), és különféle zenekarokban pengettem, amig a katonaság véget nem vetett ezirányú elfoglaltságomnak. A leszerelés után jó hét évig nem zenéltem. Hét év után azonban rá kellett jöjjek, hogy nincs ez így jól. Gitárt vettem (azóta is őt használom), és megalapítottam a Good Moon Rising nevezetű triót. Különböző feldolgozásokat játszottunk úgy három éven keresztül, klubok, fesztiválok,stb. A zenekar feloszlása után Hangyával dalokat kezdtünk fabrikálni otthon, majd nem is tudom hogyan ráakadtunk Gáborra. Ezzel meg is alakult a Rising, amelyet később egy merész huszárvágással Kerecsenné neveztünk át. 2005.-ben felvettünk egy demó CD-t, „...örvénylő folyón át ível a híd” címmel, amely hét dalt tartalmaz. A saját dalok mellett a feldolgozásokat továbbra is műsoron tartjuk, így nem ritka, hogy három órán keresztül is játszunk egyfolytában. Tokár Gábor, dobok 1987 május 26.-án születtem Komáromban, Marcelházán lakom. A rockzenével 14 évesen kezdtem el foglalkozni, az első zenei hatások(Guano Apes, Rammstein, S.O.A.D.) után 16 évesen döntöttem úgy, hogy megtanulok dobolni. Autodidakta mód fogtam hozzá a hangszeres tudás megszerzéséhez, és pár hónap lelkes gyakorlás után már egy dobkészlettel is találkoztam, sőt, a nyáron verejtékes munkából megszerzett 5000 Sk-ból már egy saját Amati szerkót tudhattam magaménak. Egyik gimnáziumi osztálytársammal döntöttünk úgy, hogy létrehozunk egy zenekart, amit aztán két másik taggal kiegészülve Hamubansült Pogácsának neveztünk el. A zenekar repertoárját az ilyen korban klasszikusnak mondható Nirvana és Aurora számok alkották. Egy gimnáziumi fellépést is elkönyvelhettünk, ami akkor nekünk nagyon sokat jelentett. Fél évvel később azonban a zenekarban fellépő „morális problémák miatt” úgy döntöttem nem érdemes így folytatni, s amikor 2004 tavaszán Hangya az ajánlatával(mármint, hogy élesszük fel a szépemlékű Good Moon Rising zenekart) megkeresett, azonnal elfogadtam. Ez különösen nagy lépés volt számomra, hisz olyan zenéket ismerhettem meg (és játszottam is), amelyek addig teljesen ismeretlenek voltak. Gáspár „Hangya” Krisztián – basszusgitár 1978. május 18.-án születtem Rév Komáromban. Apám „szintén zenész”, ezért talán nem is csoda, hogy egész kicsi koromban felfedeztek bennem valami kis zenei hajlamot. Hatéves koromban szüleim beírattak a komáromi zeneiskolába, ahol nyolc év tanulás után sikeresen vizsgáztam zongora szakon. A szívem mindíg inkább a gitárok felé húzott, ezért kaptam egy basszusgitárt apámtól. Nem volt nálam sokáig, mert dobokra kellett cserélnem, ha zenekarban akartam játszani. Az oka az volt, hogy létrehoztunk egy csapatot, melyben volt már gitáros, basszeros és énekes, csak épp dobos nem, ezért úgy döntöttem, hogy megtanulok dobolni – legalábbis valamennyire. Ez egy punk-rock banda volt. Feloszlása után átléptem egy másikba, amely a punk-hard core irányzatot képviselte (itt szintén doboltam). Ez után jött a Gránátalma. Ebben már mint énekes vettem részt, két demó CD-t tudhattunk magunk mögött. Később kiléptem, mert éreztem, hogy a basszusgitár mellett a helyem, és egy olyan bandát kell keresnem, amelyben azon szólalhatok meg. Egyre gyakrabban találkozgattam Zsoltival, aki fokozatosan bevezetett a rock klasszikusainak a világába. Ekkor fogtam szorosabbra a basszusgitáron való gyakorlást, elkezdtünk dalokat összerakni és dobost keresni. Így került közénk nemsokára Gábor (a „Gyerek”). Ez a trió a jelenlegi Kerecsen. Régi rock feldolgozásokkal indítottunk (melyeknek nagy részét a mai napig programon tartjuk), később jöttek a saját dalok. A zene mellett a másik nagy „szerelmem” a motorozás.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 13.