Keleti Front

Vissza

Weboldal: www.freeweb.hu/keletifront/hirek2007.php

Tulajdonképpen 2000. május 12.-én kezdődött. A hajdani legendás kisvárdai gitáros - Csorba Bertalan - emlékére rendezett koncerten közel 40-45 zenész lépett fel. A koncert után - amelyet a Zemplén Televízió is megörökített - kezdett körvonalazódni egy tehetséges új formáció, amely Várda Blues Band Baráti Kör néven egy év útkeresés után, már koncertképes műsorral kezdett nyomúlni. Egy szezon sikeres koncertjei, amelyek általában motoros találkozók, jamboree-k, rock-találkozók voltak, a szakma kedvező kritikái és a közönség reakciói után felmerült egy album elkészítésének lehetősége is. Közvetlenül a stúdiófelvételek megkezdése előtt, előtérbe kerültek azok a felfogásbeli különbségek, amelyek már korábban is fel-felütötték a fejüket, de a zenekar fennmaradása érdekében mindenki tolerált. 2002. március 28.-án borúlt a bili. A 'hogyan tovább ?' - ról szóló vélemények nem közeledtek egymáshoz és a zenekar felbomlott. A csapat tagjai közül hárman úgy döntöttünk, hogy folytatjuk. 2002. április 3.-án új zenekar született, a Keleti Front, amely gőzerővel kezdett hozzá a próbákhoz, annál is inkább, mivel csupán három és fél hónapunk volt a felkészülésre a lekötött stúdió és egyébb szerződések miatt. Így lett a zenekar tagja Rohály Viktor - korábban a Külvárosi Blues Band, majd a Honvéd Fúvószenekar oszlopos tagja, Lippai Tamás - akinek személyében meg- találtuk a frontembert, akkor még a debreceni Zeneművészeti Szakközépiskola, jelenleg a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola gitár szakos hallgatója, és az 'öregek' : Maklári Ferenc és Gál László, akik egy rövid idő - szaktól eltekintve, diákkoruk óta együtt játszanak. A stúdiófelvételek a debreceni P.Box stúdióban készültek Méhes János hangmérnök irányításával és két számban Hammond orgonán közreműködött az élő rocklegenda, Cserháti István is, akinek támogatásáért nagyon hálásak vagyunk. A lemezbemutató koncert Kisvárdán, a Várszínház és Művészetek Házában, nem várt sikert hozott. A zsúfolásig megtelt teremben csodálatos élményben volt része a jelenlévőknek. Az egy hullámhosszra hangolódott közönség és zenekar, a régi legendás rock-koncertek hangulatát idézte fel. A magánkiadásban megjelent lemez elég jó kritikákat kapott, holott rányomja bélyegét a pénztelenség és az ebből fakadó hangzásbeli hiányosságok. Mindenesetre belépőt biztosított a zenekarnak,hogy követlen környezetéből kilép- ve az ország távolabbi részein is felléphessen, sőt a 2004.május 1.-i jelképes határbontás után - egy kúlturális küldöttség tagjaként - a szlovákiai Nagykövesden játszhattunk éjféli koncertet. Emlékezetesebb fellépéseink voltak : a nyírbátori Motoros Találkozó és Blues Fesztivál, a budapesti Wigwam Club, Marco Polo Club, a MATAV Olimpia, a hatvani rock-Karácsony a Neg-Rock Club-ban, a gyöngyösi EFOTT, a debreceni Főnix csarnok.Több közös fellépésünk volt már a P.Mobil, P.Box, Edda, Deák Bill Gyula, Török Ádám és a Mini, Charlie, Republic, Jamie Winchester, Tunyogi Rock Band, Lord, Beatrice együttesekkel. Időközben természetesen folyamatosan születnek az új számok, amelyek már egy markánsabb, karakteresebb, modernebb hangzású zenei világot sejtetnek. Ennek talán az is az oka, hogy Lippai Tomi is aktív részese lett a zeneszerzésnek, a csapat pedig megtanulta hasznosan ötvözni a fiatalos lendületet, a tapasztalatot és a rutint. Ezeket az új szerzeményeket folyamatosan teszteljük is a koncertek alatt, hiszen ki tudná eldönteni azt, hogy jó úton járunk-e, mint maga a közönség. Szeretnénk minél több helyre eljutni, várunk minél több ajánlatot, a szállítási költség biztosítása mellett bárhová elmegyünk. Az új albumunk anyaga 90%-ban már elkészült, jelenleg folynak a jogvédő eljárások. Hogy mikor tudjuk megjelentetni, azt az anyagiak hiányában még megjósolni sem tudom. 2005. május 22.-én személyi változások voltak a csapatnál. A bandából szubjektív okok miatt kivált Lippai Tamás ( a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola gitár szakos hallgatója, a tanulmányai miatt nem tudja vállalni az együttműködést ), helyére Kovács Miklós szólógitáros lépett. Az együttes tagja lett még Varga István énekes is. Ez a felállás rövid életű volt. 2005.októberében újabb változás történt a zenekar életében. Szubjektív okok miatt kivált Varga István énekes, majd Kovács Miklós szólógitáros is. Hosszas keresgélés után 2006. februárjában nyíregyházi zenészek személyében megtaláltuk az új tagokat: Molnár Béla / szólógitár, vokál /, Szécsi Norbert / ének, billentyű /. A fiúk már több zenekarban is játszottak, rutinos zenészek. Ez a formáció az idő rövidsége miatt a kevés próba után sikerrel mutatkozott be 2006.02.10.-én a Beatrice előzenekaraként Kisvárdán a Várszínház és Művészetek Házában. Igazi nagy élmény volt a 2006.március.15-ei miskolci koncert a Republic előtt. A Városi Sportcsarnokban kb.5-6 ezres tömeg gyűlt össze . Fantasztikus koncerthangulat volt, sikerrel melegítettük be a közönséget a Republic fellépése előtt. A következőkben is érezhetjük a Republic támogatását, amiért nagyon hálásak vagyunk. A legközelebbi fellépésünk 2006.04.21-én Nyíregyházán a Plaza parkolójában lesz a szintén Republic előtt. Önálló zártkörű koncertünk lesz majd Sátoraljaújhelyen a Börtönben 2006.04.28-án. Időközben folyamatosan dolgozunk a második lemez anyagán, amit ebben az évben szeretnénk kiadni.Terveink között szerepel 2006.június 30.-án Keleti Front- Republic koncert Kisvárdán, és meghívást kaptunk a második Kisvárdai Motoros Találkozóra,melynek időpontja: 2006.július 14-16.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2018. június 24.