Jaffa

Nem is oly rég néhányan, jó barátok összehoztuk egy zenekart és rögtön el is neveztük gyermekkorunk legkedvesebb italáról. Semmi mást nem akarunk csinálni, csak muzsikálni a saját szánk íze szerint. Hogy kik vagyunk? Hol vagyunk? Ez nem is igazán számít. Az a fontos, hogy egy Jaffa koncert után a hallgatóság is úgy érezze magát mint mi. Mint mi öten. És mi is az a Jaffa? "Igényes kávényál, magyarnyelvû poplatin, akusztikus tearumba, kifejezéseket emlegethetnék.A Jaffát kisgyerek módjára kell inni. A Jaffát csukott szemmel kell vedelni, dönteni magunkba, hagyni, hogy az állunkról csurogjon. A Jaffát intravénásan kell a véráramba juttatni, fürdõvízbe keverni, arcot, hajat, fogat mosni benne, szétkenni a testünkön és addig állni a Titanic orrában míg a szirupos masszát ránk nem szárítja a szél.Mert a Jaffa nem más, mint a boldogság íze. Nem a fennkölt boldogságé, hanem az egyszerûségé, a tiszta vízé és a tömény, csöpögõs sûrítményé.Társ helyett a világûrt magához ölelõ szerelmes karok zenéje ez, azoké a kigyúrt könnycseppeké, amelyek legfeljebb csak egy Õrzõ-védõ cég szakszervezeti filmklubjának mozisötétjében hullhatnak.Hófehér, kigombolt ingben, kitárt karokkal a sziklacsúcsra kiállni azonban nem könnyû minden pózolás nélkül, s hogy nekik ez mégis sikerül, hitelük legfõbb forrása."