Ittzés Gergely

Vissza

Weboldal: www.ittzesgergely.hu/

ITTZÉS GERGELY (1969-) tanulmányait a kecskeméti Kodály Iskolában Dratsay Ákos növendékeként és a Zeneakadémián Pröhle Henriknél végezte. Itt nagy hatást tettek rá Kurtág György és Rados Ferenc kamarezene órái.
Diploma után egy évet a nemzetközi Prágai Mozart Akadémián, majd néhány hónapot Kanadában, a Banff Center for the Arts művésztelepen töltött. Részt vett számos mesterkurzuson (Adorján András, Pierre-Yves Artaud, Michel Debost, Michael Faust, Matuz István, Auréle Nicolet, Carol Wincenc stb.), és díjat nyert több hazai (1982, 1986) és nemzetközi versenyen (Róma 1987, Duino 1988, Szeged 1992). 1998-ban Lengyelországban a Zenei Egyéniségek Második Nemzetközi Alexander Tansman Versenyének Nagydíját nyerte. 1992-ben és 2003-ban a Szerzői Jogvédő Hivatal nívódíját kapta az új magyar zene tolmácsolásáért. 1998-99-ben Fischer Annie ösztöndíjas. 2001-ben Liszt-díjjal tüntették ki. Matuz István közvetett és közvetlen hatásának köszönhetően figyelme korán a legmodernebb fuvolatechnika felé fordult, a megismert új lehetőségek ihlették saját kompozícióit is. Kettősfogás-táblázata közel 400 kettőshangzatot tartalmaz. Kurzusokat, és a kiterjesztett technikáról szóló előadásokat tart Magyarországon, Csehországban, Lengyelországban, Oroszországban, Németországban, Belgiumban, Angliában, Brazíliában, Kanadában és az Egyesült Államokban. Gyakran szerepel a magyar kortárszenei együttesekkel és ad szólóesteket.
Az UMZE Kamaraegyüttes tagjaként szólista szerepben is számos alkalommal lépett fel és készített felvételt Eötvös Péter vezetésével. Számos magyar és külföldi zeneszerző komponált és ajánlott műveket Ittzés Gergelynek. 2005 áprilisában a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatta be Anthony Newman fuvolaversenyét a szerző vezényletével.
Széles repertoárján az ismert fuvolairodalmon kívül számos ritkaság is szerepel, koncertjein szívesen játszik végig teljes sorozatokat, mint pl. J. S. Bach szonátáit, orgonatrióit, C. Ph. E. Bach, Haendel, Mozart, Weber és Boismortier szonátái, Mozart fuvolanégyeseit vagy Telemann szólófantáziáit. A 2001-2002-es koncertévadban hangversenysorozatot adott Budapesten és vidéken A fuvolairodalom gyöngyszemei címmel, melyen a fuvolára és zongorára, ill. fuvola szólóra írott alapműveket adta elő. 2003-ban egykori növendékeivel megalakította a TeTraVERSI fuvolanégyest. A klasszikus és kortárs zene mellet számos más stílus is hat zenei világára. A Talizmán nevű etno-jazzrock együttes tagja és zeneszerzője, de más jazz-formációkban is fellépett, illetve készített felvételeket (Makám, Emil Viklický, Markus Stockhausen Possible Worlds Orchestra, Leni Stern, Don Thompson, Bop Art Orchestra, stb.). Ittzés Gergely jelenleg a győri Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Intézetének docense. 2004-ben megalapította a Péceli Nyári Akadémiát. Eddig 10 CD lemeze jelent meg.
Felvételt készített továbbá Perényi Miklóssal, Rácz Zoltánnal, Magdalena Koženával és másokkal. Ittzés Gergely Sankyo (www.sankyoflutes.com) Pure Silver fuvolán játszik Kurzusok: Doppler Intézet, Budapest (6x); Hódmezővásárhely (5x); Békés-Tarhosi Zenei Napok (6x); Péceli Nyári Akadémia; Auer Akadémia, Veszprém (2x); Komarno; Újvidék, Katowice-i Zeneakadémia, Mannheim; Leuven; Moszkva; Peking; Brazília (4x); University of Toronto, Banff Centre for the Arts (Kanada); SUNY Purchase University (USA); Előadások, kurzusok a modern fuvolatechnika alkalmazása tárgyában, fuvolások és zeneszerzők számára: Liszt Ferenc Zeneakadémia, Budapest; Martinu Zeneakadémia, Prága; Drezdai Kortárszenei Központ; német főiskolák (Düsseldorf, Leipzig, Mannheim, Mainz, Stuttgart); Brüsszeli Konzervatórium; Guildhall, London; New York-i egyetemeken (Manhattan School of Music, University of New York, SUNY Stony Brook University; Saskatoon University, Kanada.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.