Irish Feet

Vissza

Weboldal: www.irishfeet.hu/

Néhány lelkes, táncot és mozgást szerető fiatal alapította meg csoportunkat 2000 decemberében. Célunk az akkor még kevesek által ismert, látványos tánc, az ír sztepp bemutatása, népszerűsítése volt. Az Irish Feet tagjai azóta is olyan táncosok, akik tanulás és munka mellett vállalják a közös gyakorlást, valamint a fellépéseket. Közülünk többen ír tánctanároktól sajátították el az alapokat, éppen ezért műsorunkban éppúgy megtalálhatók a tradícionális elemek, mint a világhírűvé lett táncshow-k motívumai. Fejlődésünkben segítségünkre vannak a külföldről beszerezhető oktatóanyagok. Koreográfiáinkat magunk készítjük, s a fellépők számától függően 15-40 perces, évről évre megújuló műsorral tudunk színre lépni. Az elmúlt években számos felkérésnek tettünk eleget, több helyen már "visszajáró vendégművész"-ként tartanak nyilván bennünket, mint például a Váci Világi Vigalom (amely több mint 10 éves múltra visszatekintő kulturális fesztivál) vagy az Óbudai Művelődési Központban évente megrendezett Tánc Világnapja Rendezvény. Referenciáink: fellépéseink és versenyeredményeink. 2003 márciusában csatlakozott a tánccsoporthoz az Írka-fÍRka zenekar, akik műfajuknak az ír kocsmazenét választották. A tánccsoporttal való remek együttműködés egyik bizonyítéka, hogy ma már a táncszámok egy részéhez a zenét a zenekar szolgáltatja. A csapat életében újabb nagy fordulópontot jelentett, hogy 2003 szeptembere óta tanfolyamokat is tudtunk indítani, s a tanítványok közül páran már a fellépőcsoportba is bekerültek! Fellépéseken kívül, több televíziós szereplésre is kapunk fellépést, így szerepeltünk már többször a VIVA zenecsatornán, valamint táncbemutatónk látható volt már a XII. kerületi Hegyvidék Kábeltelevízió, valamint a Főnix TV műsorán. 2005-ben kaptuk az első nemzetközi meghívásunkat az V. Venus Táncfesztiválra, Adára, 2006. március 20-án pedig vendégszereplésre hívtak bennünket Belgrádba. 2006. november 4-én bemutathattuk - a belgrádi Celtic Spirit és az ÍRka-fÍRka zenekar közreműködésével - saját show műsorunkat Irish Spirit néven.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.