Infinite Silence

Vissza

Weboldal: infinitesilence.uw.hu/

A zenekarunk 2000. márciusában alakult INSIDE néven, de különböző jogi problémák miatt nevet kellet változtatni, így lett az INFINITE SILENCE (2002-ben).Alapító tagok voltak: Varga István (dob), Gécsek Gergely (gitár). Az akkori felállás mely 4 tagú volt, nem bizonyult életképesnek, mint ahogy a legtöbb zenekar esetén ez megszokott. Közös megegyezéssel feloszlottunk, de ezután Steve-vel mégis folytattuk a munkát. Majd fél évig csak ketten zenéltünk. A hiányzó instrumentális és vokális posztokra szüntelenül kerestük az embereket. Egy napon lejött a próbára Pap Tibor, aki gitáros énekes pozíciókat töltött be a korábbi zenekaraiban, de akkoriban szabadúszó volt. Tetszett neki az INSIDE akkor még nagyon homályos stílusirányzatú zenéje és a maroknyi kis csapat hozzáállása, ezért úgy döntött, hogy marad. Hosszú hónapokra rá, valamikor 2001 őszén, egy véletlen folytán került a zenekarba Koch Olivér billentyűs, aki mind hangszeres, mind pedig elméleti tudásának köszönhetően új dimenziókat nyitott meg a zenekar számára. Az Infinite Silence története igazából itt kezdődött. Hosszas huza-vona után – kisegítő basszusgitárossal - végül elkészült az első demó CD-nk 2003. áprilisában, mely a Soulrise címet viseli. Az anyaggal kapcsolatban sok pozitív kritikát és véleményt kaptunk , és talán emiatt egy olyan nyomás nehezedett ránk, melyet néhányan nem voltak képesek elviselni. Ezért kényszerültünk megválni az egyik alapítótagtól /dob/, és a frissen bevett basszusgitárostól. Fontosnak tartjuk egy nagyon ütőképes csapat létrehozását, ahol a dobos és basszgitáros a megfelelő szakmai tudáson túl egy nagyon komoly hozzáállást is tud produkálni. Akinek a zene nem a milliomodik a fontossági sorrendben, aki nem azért jár próbára mert nem tudja elütni az időt szombat délután kocsmázás előtt, aki tudja egyeztetni a magánéletét egy komoly pörgős életvitelű zenekarral. Amint megtaláljuk ezt a remélhetőleg létező két embert szeretnénk minél többet koncertezni, és egy új stúdióanyaggal előállni!

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 13.