Icethunder

Vissza

Weboldal: www.icethunder.hu/

A zenekar ötlete Rolié volt, aki maga köré szervezte barátait, de ezek a régi tagok már nincsenek itt. Csak Roli (szintetizátor) és Ildikó (elektromos gitár) maradt meg, és Ildikó kezdte megszervezni a tényleges csapatot 2005 augusztusában, melyből aztán Beával (dob) és Zitával (akusztikus gitár) kiegészülve, és akkor még a régi énekessel, Emesével, megszületett az első Icethunder együttes. Novemberben Évi (basszusgitáros) is csatlakozott a zenekarhoz, majd márciusban egy énekes váltás következett. Meghallgatást szerveztünk, ahol Katára, Évi húgára esett a választásunk, azóta ő az énekesnőnk. Első koncertünk 2005. december 2-án a Janus Rockbulin volt. Azóta a Janus Pannonius Gimnáziumnak egy másik rendezvényén, a Bemutatkozunkon is felléptünk már, majd két napra rá (2006 április 14-én) a Bakterhausban zenéltünk több kezdő zenekarral együtt, mely városunkban az egyik legnépszerűbb ifjúsági rock – koncert helyszín. Ezt követően július 1-én ismételten felléptünk a Bakter-hausban. Elkészítettük első kislemezünket, mely egyben DEMO anyag is, erre négy számot tettünk fel, két lassút és két gyorsabbat, köztük a zenekar himnuszát, a Jégvihart. Nyár elején meghívást kaptunk a Pécsi Mediterrán Rádióban, ahol riport készült a zenekarral, és bemutatásra került a kislemezre felvett négy szám is. A lemez anyagát a Mediterrán rádió felvette a kívánságműsorában kérhető állandó zeneszámok közé. Az eddigi legnagyobb lehetőség az idei - Pécsett megrendezésre került - Rockmaraton való részvétel volt, ugyanis a zenekar bejutott a tehetségkutató verseny 48 döntőse közé. Ez a verseny július 13-án volt a Local Heroes Tehetségkutató színpadon, ahol a zsűri külön kiemelve méltatta az együttes játékát annak ellenére, hogy azt nem a zenekarunk nyerte meg. A Rockmaraton után az együttes Beától, a dobostól megvált, az akusztikus gitáros, Zita pedig abbahagyta a zenélést. Az Icethunder hirdetés útján keresett dobost, melyet augusztusban Valentai Attila személyében meg is talált. Így a zenekar jelenlegi felállásában változatlan a stílus, csak a hangzás lett egy kicsit keményebb, amelyben az új dobosnak is része van. A tanévkezdéskor az ezzel együtt járó iskolai rendezvényeken – „szecskaavatókon” - való fellépésekkel telt az idő a zenekar nagy örömére. Egyre több helyre hívják az Icethunder-t, egyre ismertebbé válik városunkban, az ifjúság által is ismert rendezvényhelyeken rendszeresen fellépünk. A december elsejei Janus Rockbuli egy nagy esemény volt a zenekar történetében, hiszen az első koncerttől számoljuk a korunkat, és most lettünk egy évesek! :D Sikerült ugyanazzal a rendezvénnyel megünnepelnünk ezt a napot, és koncert közben a barátainktól hatalmas csillagszórós tortát kaptunk ajándékba. :D Zenei stílust nehezen tudnánk meghatározni, hiszen a klasszikus rockzenei hangzástól a kicsit könnyedebb, és a kicsit keményebb hangzást is magába foglaló zenét játsszuk, megspékelve egy kis vokállal. Ha mégis kategorizálni kéne, akkor északi, kicsit gótikus metal a stílusunk, persze délebbi kiadásban, mert saját számokat játszunk... :D

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 13.