Horváth Tibor

Vissza

Horváth Tibor vagyok. 1965-ben születtem Veszprémben, ahol jelenleg is családommal élek. Három gyermekem van. A 80-as évek elején kezdtem el a zenélést, helyi amatőr zenekarokban játszottam. 1987-ben jelentős változás állt be az életemben. A katonai szolgálat alatt az egyik katonatársammal történt beszélgetés rádöbbentett arra, hogy a szívemben és az életemben levő ürességet egyedül Jézus Krisztussal való közösség tudja betölteni. A Biblia megismerése és olvasása az élettel kapcsolatos alapvető kérdéseimre adott választ. Megérintett a feltámadott Jézus Krisztus, a szívembe költözött és új emberré tett. A régiek elmúltak és újjá lett minden. Az első dalaim is ebben az időszakban születtek, amelyek Isten által inspirált, a Szent Lélek által megelevenített dalok, amelyeket Isten dicsőségének a magasztalására adok elő. Ezek a dalok is kifejezik az életemben történt mély változásokat. Az életmódom gyökeresen átalakult, megszabadultam korábbi függőségekből és a céltalanságnak, valamint az értelmetlen ürességnek a nyomasztó életérzésétől.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2019. szeptember 17.