Horváth Gyula és Cigányzenekara

2005-ben a harminckét éves Horváth Gyula lett a 2. Vonópárbaj első helyezettje – nagyon megérdemelten. Játéka biztos technikai alapokon nyugszik – a KISZ Központi Művészegyüttesében Farkas Gyulától tanult, igényességére mi sem jellemzőbb, mint hogy ma is folytat komolyzenei tanulmányokat a miskolci Zeneművészeti Főiskolán Gál Károlynál –, hegedűhangja bensőséges, játéka, ha kell, virtuóz, az öncélú virtuózkodástól ízlése óvja meg. Belülről érzi a zenét, tudja a megtanulhatatlant is. Mindez nem meglepő: anyai és apai ágon is zenészek az ősei, a lemezen is sok Horváth szerepel, például édesapja, id. Horváth Gyula nagybőgőzik. Ő akarta, hogy a fia prímás legyen: „Mindenki mindig tag-ember volt – magyarázza egy érdekes szóval –, szerettem volna, ha lesz egy prímás is közülünk.” Remekül döntött, a „gyerek” már alkati adottságai is révén is rátermett a prímásságra: a jó kiállású fiatalember szemvillanásokkal tudja irányítani a zenekart, s képes bánni a közönséggel is, remek hangulatot varázsol, még a humor sem idegen tőle… (forrás: www.amarodrom.hu/archivum/2005/07/11.htm)