Horváth Ákos

Vissza

1992-ben a rock zene hatására kezdtem tanulás helyett gitározni, egy spanyol és apám régi gitárja állt rendelkezésemre(amit egyébként ma is használok.)

Jópár elnyűtt hangszóró, és húr után sok évnyi szobagitározás, majd még több szobagitározás következett... ezután 4évig a vasutas zeneiskolában folytattam tanulmányaimat,ahol Tornóczky Ferenc tanár úr birkózott tudásvágyammal...:)
Mellesleg megjegyzem, hogy előttem Nagy Laci (ma producer,zeneszerző, gitáros, énekes) járt az órákra és akkor még nagyon kis srác volt...érdekes, hogy múlik az idő... 1996 ban megalakitottam első együttesem, ahol barátommal, Giovannival (4U, Megasztár) a billentyűknél az akkori nagy kedvencem, Mike Stern számait játszottuk, nem volt túl sok koncert...úgyhogy igazából nem is lett belőle semmi, majd beiratkoztam a Kőbányai zenei főiskolára, ahol Kormos Jánostól és Maróthy Zolitól szintén gitár leckéket vettem...bár sok esetben tanulás helyett beszélgetésbe fulladt az óra és kibeszéltük a régi ossian-os időket... ..nem volt könnyű tanitani:)

Kb. ezidőtájt Szandrik Laci és Németh Jenő barátommal megalakitottuk a MANTRA nevezetű rock formációt, idővel a Replika, majd a Tankcsapda kiséretében bejártuk az országot, 4év után kiszálltam a zenekarból, 3lemezt csináltunk.

Nightfly nevű együttesemet 2002 nyarán alapítottuk, Szabó Csabival és Bercivel...sokáig trióban játszottunk, majd idővel Csabit, Kovács Karesz válltotta fel. Fehérvári Attila, Csányi Zoli, Julek Erik is játszott a zenekarban, egy majdnem Black Out zenekar. Igazából az én egyik nagy kedvencem, HIRAM BULLOCK számait játszottuk, egyfajta amerikai funky- jazz- blues- crossovert csináltunk, amit talán inkább a szakma tartott szemmel. Később Jimie Hendrixektől, Eric Claptonon át, Brian Adams-ig sokmindent feldolgoztunk...sok pubban és fesztiválokon is játszottunk...

...eközben elkezdtem dalokat írni magamnak, másoknak...valamint apámnak is készítettem jópár dalt. Kb 5 év után rájöttem, hogy a mindenféle stílusirányzat, és feldolgozások közepette megpróbálom megtalálni a saját zenémet...visszatértem a rock-hoz, ami igazából a legközelebb áll a szívemhez, és a legőszintébb műfaj a világon. Jelenleg itt tartunk:)

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 5.