Hoffer Károly

Vissza

Weboldal: www.hofferk.extra.hu/index.html

Tiszasülyön nőttem fel és itt lettem vőfély életemben először (1976). Egy barátom helyett (Katona Imre) ugrottam be, s ez az ugrás meghatározta későbbi életemet. Már diákkoromban is szerettem szerepelni, ezért nem esett nehezemre a bekövetkezett változás. Szüleim fodrász üzletében tanultam meg azt, hogy a vendéget szeretni és tisztelni kell. 1985-től vállalok rendszeresen vőfélymunkát az ország bármely pontján. Körülbelül 650 lakodalmat dolgoztam végig becsülettel a megbízóim és vendégeik megelégedésére. Műsoraimban megőrzöm a Jászkun szokások alapjait a saját verseimben, tréfáimban, de előadásmódommal igyekszem megfelelni a kor változásainak. Ismerem és szeretem a magyar nótát, de a mai modern táncokat is szívesen eljárom. Ellenségeim szerint is meghazudtolom a koromat, ha mulatni kell. Szeretem a fiatalságot, ezért mindent megteszek, hogy az ifjú pár életének egyik legfontosabb napja szép emlék maradjon. Magam is nős vagyok, két felnőtt fiam a Szolnoki Tisza Táncegyüttes aktív táncosa. A '90-es évek elejétől egyik főszervezője vagyok a megyei vőfélytalálkozóknak. Ennek a munkának is köszönhetően a rendezvény országosan is divattá vált.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 11.