Hip Hop Boyz

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

1993-ban megalakul a Hip Hop Boyz együttes, három taggal Levy T.; O.G. Duck; R(eal) Action. Megjelenik első lemezük "Soul a rap" címmel. A Magyar Videoklip Fesztiválon 1994-ben második helyezést ér el a "Tizenöt év" című dal videoklip. Szintén ebben az évben megjelent második nagylemezük, melyről a "Nem az a tét" című dal a magyar sikerlistákra került. 1995-ben fellépnek a Dr. Alban és az East-17 magyarországi előzenekarként a telházas Budapest Sportcsarnokban illetve a Kisstadionban. Az együttes népszerűsége ezzel egyre nagyobb lett. Megjelenik az együttes 3. albuma 1996-ban. Két hét alatt aranylemez lett, két hónap múlva platinalemez, majd a kövekező hónapokban eléri a gyémántlemez státusz több mint 100 ezer db eladott lemezzel. Májusban megjelenik a lemez angol változata, mely több európai országban is nagy sikert aratott. Az együttes a Népstadion színpadán fellép Michael Jacksonnal. Megjelenik 1997-ben két válogatáslemez, Best 4 Hip Hop Boyz és Best Of Hip Hop Boyz címmel. Mindkét lemez aranylemez lesz. Az együttes feldolgozza a My Fair Lady híres betét dalát a "Ma éjjel táncolnék" című dalt. Ebben az évben teltházas élő koncertet adnak a Petőfi Csarnokban Budapesten. Az együttes részt vesz Miamiban a MIDEM Dél-Amerikai Zenei Fesztiválon. Megjelenik angol nyelvfű maxi lemezük is "Stop the rain" ("Megbántottak") című dal változataival. 1998-ban váratlan fordulat következik be az együttes életébe, 5 évnyi sikeres munka után a csapat karrierjük csúcsán feloszlik. Az együttes által nyert díjak: - Bravo Otto-díj - Arany Szarvas-díj - 4 arany-, 2 platina-, 1 gyémántlemez - MAHASZ Arany Zsiráf-díj a legtöbb eladott lemez után - Ifjúság Magazin az Év Együttese-díj A Hip Hop Boyz jelentősebb fellépései: - Total Dance Festival Magyarország 1-2-3-4 - RTL-Radio Festival (Németország) - Medienburgenfest (Németország) - Popcomm Musicfest am Ring (Németország) - Cologne Festival (Németország) - FuntTastic Festival (Németország) - ORF Confetti Show (Ausztria) - MIDEM Festival (Miami, U.S) - Arabella Show, Pro Sieben - Poglej in Zadeni (Szlovénia) - WDR, Hollymünd - Radio Regenbogen Beach Party - ZDF - Planet Inn Show (Szlovénia) Közös koncert külföldi sztárokkal: - Michael Jackson - N'Sync - Backstreet Boys - D.J. Bobo - Boney M. - Dr. Alban - No Mercy és számos akkoriban sikeres sztár. Annak ellenére, hogy az együttest három különböző karakter alkotja, egységet képviselnek. Dinamikus táncukkal, fiatalos lendületükkel stílusteremtők voltak hazánkban. A produkció, melynek erőssége a színpadi, akrobatikus elemekkel ötvözött show, kitartásra és egészséges életmódra ösztökélte rajongóit. Az együttes fontosnak tekintette a rajongói kapcsolatok ápolását, így elsőként alakított rajongói klubot. A levelezési listán több ezer rajongóval tartották a kapcsolatot. Az így felépített "Hip Hop Boyz-kúltusz" nyomai még a mai napig érezhetőek.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2018. augusztus 18.