Hangár zenekar

Vissza

A Hangár Zenekar immár kilenc éve áll a szórakoztatás, és a zene szolgálatában. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert azóta is töretlenül szeretünk zenélni, szeretjük amit csinálunk, és ehhez megfelelő társakra találtunk egymásban. Hisszük, hogy az élő hangszeres muzsikálás az egyedül üdvözítő a szórakoztató műfajban is. Nekünk ez hobbi, de annál mégis több. Kötetlenebb bulikon, mint például egy nyáresti folyóparti bálra, meghívjuk zenész barátainkat, és egymással, a saját magunk és természetesen a közönség öröméért muzsikálunk. Zenéltünk már az ország számos pontján, több ezres bálon csak úgy, mint baráti esküvőn. Megpróbáljuk minden alkalommal ugyanazt a színvonalat nyújtani, zenei repertoárunk folyamatos karbantartásával eleget tenni minden elvárásnak.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.