Gire

Vissza

A zenekar 1995-ben alakult Makón.1996 szeptemberében rögzítették első demójukat "On dist." címmel. A thrash/death/extrém metal alapú demo felvétele után csatlakozott a zenekarhoz Kátai Tamás billentyűs, aki az experimentális black metalt játszó Thy Catafalque tagja is. A szaklapokban megjelenő kedvező kritikák hatására 1997 őszén a Gire országos turnén vehetett részt a budapesti Intense társaságában. Közvetlenül a turné előtt (1997 augusztusában) a basszusgitárosi poszton változás állt be: Igaz István helyét Hermann Balázs vette át. Időközben a tagokban egyre erősödött a vágy egy, az addiginál ösztönszerűbb, kifejezőbb, különlegesebb zenei irány felé, ami áldozatokkal járt: Jáksó Imre énekes (1998 februárjában), majd Borbás Gábor dobos (1998 júniusában) szakított a zenekarral. Ez jelentősen lelassította és megnehezítette az előrehaladást, lévén új emberek nem érkeztek a helyükre. 1999 decemberében megjelent az "Energire" című második demo hét dallal, majd 2000-ben a Hét madár című egyszámos anyag. Ezután egy kis idő erejéig angol nyelvre váltott a zenekar és olyan hangszerekkel kísérleteztek, mint a konga, a darbuka vagy a didgeridoo. Az eredmény a 2002-ben megjelenő Metabiosis demo és a címadó dalra készült videoklip. 2003-ban Rozsnyai Tamás gitáros/énekes kilépett a Gire-ból, ami így trióvá olvadt. Ebben a felállásban rögzítették a következő, ötödik anyagukat (V), ahol vendégszerepelt Lédeczy Lambert énekes az Ahrimanból, illetve Bíró Anita hegedűs. A zenekar 2004-ben fellépett a Soulfly vendégeként a Petőfi Csarnokban, amely fellépésből klip is készült az Eocén Expressz dalra. Még ebben az évben kijött a Nádak, erek demo, ezúttal Sarkadi Judit énekesnő közreműködésével. Erről a dalról szintén készült egy videoklip. 2005-ben fellépés a Katatonia előtt és MetalMania Fesztiválon Budapesten. Balázs Skóciába utazik, helyette Patkós Péter (Gőzerő, Hitemp) ugrik be, amely beugrás azóta is tart. Előtte azonban az együttes megkezdte októberben az első album felvételeit a békéscsabai Elysion Stúdióban. Az egyszerűen Gire címet viselő album tizenegy dalt tartalmaz, erősen alapozva a régi dalokra, néhány új szerzeménnyel és egy Necropsia-feldolgozással kiegészítve, több mint egy órában. Vendégként pedig újra itt van Rozsnyai Tamás, Lédeczy Lambert, Bíró Anita és Sarkadi Judit, valamint Tóth Ágnes (The Moon And The Nightspirit) hegedűn. A szerzői kiadású, digipack formátumú album 2007 februárjában jelenik meg a Negative Art és a Firebox terjesztésében. Közben a zenekar játszott a II. MetalMania Fesztiválon a Nagyszínpadon, olyan bandák előtt, mint a Nevermore, az Anathema, a Soilwork vagy a Therion. Az albumhoz pedig elkészül az első klip, Az őzek futása, majd a második, a Necropsia '94-es Trans Expressének feldolgozása. Az album kiadása előtt még az A38-on játszik a Gire az Ektomorf előtt, majd szerepel a finn Firebox kiadó Firesampler #5 válogatásalbumán olyan nagyszerű formációkkal, mint a Jesu, a Red Harvest vagy a Watain. A Gire 2007 szeptemberében feloszlik Zolcsi motivációvesztése és a tagok földrajzi szétszóródása miatt. Kátai Tamás a Thy Catafalque-ban folytatja, Balázs pedig Skóciában zenél tovább.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 4.