Gergely Sándor

Vissza

Weboldal: www.vofelysanyi.hu/

A lakodalomban nemcsak a násznép, hanem az ifjú pár és az örömszülők is szeretnék jól érezni magukat. Ez igen nehezen menne, hiszen mindenre nekik kellene, odafigyelniük és így az egész ceremónia és a lakodalom csak egy feladattá válna. Ha szeretnék ezt elkerülni, és azt szeretnék, hogy az ünnepeltek és a vendégek is egyaránt jól érezzék magukat és felszabadultan mulassanak, ünnepeljenek, erre a megoldás Én vagyok. Én mint nagyvőfély leveszem a terhet az ifjú pár és az örömszülők válláról. Mivel átveszem a házigazdák igen sokrétű feladatait és szerepét. A felkérésem után elkészítem a programot, és hasznos tanácsokkal is segítem a párt. Az előzetes egyeztetésen minden dolgot megbeszélünk, tisztázunk, amit aztán rögzítek, és a lakodalom menetét ehhez igazítom. Így a felmerülő problémákkal nem terhelem Önöket, hanem a megbeszéltek szerint hárítom el az akadályokat, amikről így Önök csak a lakodalom után, nyugodt körülmények között fognak értesülni. Hogy mi mindent csinálok egy lakodalom alatt: - alföldi csikós népviseletben fogadom a vendégeket, - ízes tájszólással rigmusokban kikérem a menyasszonyt, - búcsúztatom az ifjú párt, - vezénylem az indulást, - oda-vissza kísérem a násznépet a házasságkötéshez, - pohárköszöntővel fogadom az ifjú párt és a násznépet, - segédkezek az ültetésben, - a vacsoránál minden ételt mókás versikék kíséretében tálalok, - borköszöntőt mondok, - a vacsora végeztével ráveszem a násznépet a nótázásra és a mulatásra, - megszervezem a (gyertyafény) keringőt, - kínálom a menyasszonyi tortát, - levezénylem a menyasszonytáncot, menyecsketáncot, - bekínálom az éjszakai vacsorát, - illetve folyamatos próbálok a vendégek kedvében járni, biztosítani a megfelelő hangulatot. És mindezek mellett még irányítom és ellenőrzöm a násznépet, a szakácsokat, pincéreket, a fotóst és a videóst, és természetesen a zenekart. Így teszem lehetővé, hogy a lakodalom teljes ideje alatt felszabadultan, jól érezze magát az ifjú pár és az egész násznép. Fáradságos, vidám munkámmal érem el, hogy mind az ifjú párnak, mind a násznépnek feledhetetlen kellemes élmény maradjon ez a jeles nap.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 13.