Galga Patry Duó

Vissza

Zenei pályafutásunkat 1984-ben kezdtük. Több magántanárnak is köszönettel tartozunk azért, hogy néhány év elteltével már OSZK vizsgával rendelkező szórakoztató zenészek lehettünk. Külön-külön és együtt is több zenekarban tevékenykedtünk. Élő zenét játszó, általában 4-6 fős zenekarokban zenéltünk (dob, billentyű, gitár, fúvósok), melyekkel számos rendezvényen vettünk részt. Manapság is, ha szükséges szívesen megyünk más zenekarokba kisegíteni, illetve igény szerint mi is ki tudjuk egészíteni duónkat plusz tagokkal. Minden korosztály részére vállalunk fellépéseket. Repertoárunk - a közönség összetételétől függően – a magyar nótáktól, a nosztalgikus dallamokon át, a ma futó slágerekig terjed. Hangtechnikai felszerelésünk lehetővé teszi, hogy a fellépési helyhez igazodva válasszuk meg a hangtechnikát, a kisebb helyiségektől a szabadtéri rendezvényekig. Jelen korunkban komoly segítséget nyújtanak a zenészeknek a fejlett kísérőautomatikával rendelkező hangszerek, ennek ellenére mi arra törekszünk, hogy minél több élő elemet vigyünk az előadásunkba (szaxofon, gitár és szintetizátorszóló), hiszen mi is jobban érezzük magunkat, ha nem egy karaoke műsort kell előadnunk.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2018. április 22.