Friderika

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

Azzal, hogy elhittem, hogy Jézus szeret, és hagytam, hogy közbeszóljon a sorsom menetébe, többé nem kell félnem a haláltól, az elmúlástól, a sikertelenségtől. Minden megváltozott bennem! Örülök, hogy erről a csodálatos, élő személyről énekelhetek, Aki nem hasonlítható semmihez, és nincs elég dal ahhoz, hogy megköszönjem, dicséretet mondjak Neki mindenért. *** Kicsi gyermekkorom óta arra készültem, hogy énekesnő lehessek. Nagyon hálás vagyok azért, hogy végül is ez az álmom megvalósulhatott. Elmondok néhány olyan személyes dolgot, ami eddig történt velem: Mikor hatéves koromban felvételiztem a zenei általános iskolába,megszólalni sem tudtam. Olyan tüszős mandulagyulladásom volt, hogy egy hang nem jött ki a torkomon. Így aztán - mivel nem is tudtam volna - énekelnem nem kellett, csak ritmusra tapsolni. Felvettek. Tizennégy évesen határoztam el komolyan, hogy énekelni szeretnék. Édesanyám (aki egyszer szintén énekesnek készült), elvitt a volt hangképző tanárnőjéhez, Hajdú Annához. Anna néni, mikor meghallgatott, ingyen is vállalta tanításomat. Folyamatos hangképzés után tizenkilenc évesen nekirugaszkodtam az ORI, OSZK vizsgának. Kiemelt "A" kategóriát kaptam. Huszonegy év a nyerő. A Magyar Rádió Sztárkereső c. műsorának keretében Koltay Gergely felkért engem és Jenei Szilvesztert 3 felvétel elkészítésére. Akkor még nem is sejtettük, hogy ez később mit fog jelenteni. Huszonkét évesen valóra vált az álmom: A semmiből előbukkanva, teljesen ismeretlenül megnyertem a Magyar Televízió által meghirdetett Táncdalfesztivált. A győztes dal címe: Kinek mondjam el vétkeimet? A verseny nagyon érdekes volt. Az esélytelenek nyugalmával vágtunk neki, azt hittük, hogy már úgyis előre le van osztva az első hely. Ráadásul az én dalom annyira kilógott a többi közül... Két hónappal később már nemzetközi megpróbáltatás várt rám. Dublin. Az 1994-ben megrendezett Eurovíziós Dalfesztiválon magyar énekes ekkor került először döntőbe. És bekövetkezett egy gyerekkori álom: a színpadon, melyet pár éve még csak sóvárogva néztem a képernyőn keresztül, én magam is énekelhettem. Közel 600 millió néző szeme láttára. Nagyon izgalmas volt, ráadásul lenyűgözött az ír rendezők profizmusa. Akkor még nem voltak kereskedelmi TV-k Magyarországon, ezért aki azon a szombat estén tévét akart nézni, az vagy engem, vagy az újpesti vízipólósokat láthatta egy nemzetközi verseny döntőjében. Aznap jó estéje volt a magyaroknak. Ők győztek, én negyedik lettem. Újabb egy hónap és a siker a következő állomásához ért: 1994. április 30-án megjelent az első nagylemezem CD-n és kazettán. Az album kevesebb, mint két hónap leforgása alatt aranylemez lett. Nagyon hálás vagyok érte a közönségnek. És még ezek után következtek a különböző díjak: az Eurovíziós Dalfesztiválon elért sikerért a Magyar Rádió EMERTON díjban részesített, a szakma és a közönség együttes szavazata alapján az Axel Springer Kiadó által létrehozott Aranyszarvas díjat kaptam meg az év popénekese kategóriájában, 1994-ben. Ugyanebben az évben az Ifjúsági Magazin olvasói is az év popénekesnojének választottak. 1995. január 25-én a TV és a Rádió nyilvánossága előtt (immáron már másodízben) vehettem át az EMERTON díjat, mint az év felfedezettje. Ezután jött még a MAHASZ által létrehozott Arany Zsiráf díj, ugyanezért a címért. 1995. augusztusában a lengyelországi 32. Sopoti Fesztiválon második helyezést értem el, a Gálában egy színpadon lépve fel Annie Lennox-szal és Chuck Berry-vel. Ez Magyarországon egy nem túl ismert dalfesztivál, de odakint nagy hagyománya van. 3 napon át, teltház előtt zajlott a verseny. Ezzel egyidőben már folytak a második lemez felvételei Gerendás Péterrel. 1996. január 24-én jelent meg az album Friderika II. címmel, bő másfél évvel az első sikerét követően. Az Elkésett karnevál című dalhoz Tímár Péter rendezővel készült videoklip. 1996. szeptember végétől november közepéig tartott az első országos turném az Unilever támogatásával. Kilenc vidéki nagyvárosban és Budapesten hangzott fel a másfélórás, önálló koncert. A látvány tervezésében Silló Sándor rendező közremuködött. Ezután másfél év telt el. A hallgatás oka egyszerű: készült a harmadik lemez, amely az előzőektől merőben eltért. A dalokon keresztül egy új oldalamról mutatkoztam be: a közönség egy optimista, jókedvű, és nem utolsósorban boldog Friderikát ismerhetett meg. Ebben az időben egy óriási változás ment végbe bennem. Olyan volt, mintha hirtelen felragyogott volna a Nap, és én megláthattam, hogy az élet nagyon jó. Más emberré lettem. A fogadtatás a vártnál is jobb volt: a lemezről kiválasztott első szám, megjelenése után azonnal a rádiók egyik kedvencévé vált. 1998. márciusában a Feltárcsáztad a szívem a Danubius és a Juventus Rádiók összesített listája alapján a legtöbbet játszott magyar dal volt. Ez volt az eddigi legnagyobb rádiós sláger az életemben. A média kitunő fogadtatása folytatódott. A következő, sorrendben negyedik album címadó dalát a Kincs, ami van című szerzeményt kiemelt rotációban játszotta a Danubius és a Juventus Rádió, ami heti 30-35-szöri sugárzást jelent. A hanghordozó 13 vadonatúj dalt tartalmaz és szerzői, közreműködő művészei az előző album hangulatát fűzték tovább. Idén, 2001-ben adódott egy remek lehetőség számomra, hogy kiadót válthassak. Ezzel párhuzamosan alakult ki egy új (legalábbis számomra új), alkotógárda, amely kiváló emberekből és fantasztikusan tehetséges zenészekből áll. 3 úriember, névszerint alfabetikus sorrendben Borbély József, Kassai Róbert és Varga Szabolcs hangszerelte a legújabb, Hazatalálsz című lemezemet, amely immár az ötödik album. A dalokat túlnyomórészt a Varga-Kassai szerzőpáros jegyzi, és egy számomra új, nagyon izgalmas zenei világba nyerhettem bepillantást az ő segítségükkel. Kitűnően meghangszerelt, dallamos és szinte angolszász popzene a lemez teljes anyaga, amin akad jó néhány meglepetés is. Így többek között egy olyan feldolgozás, amelynek eredetijét Demjén Ferenc és Lerch István írta. Nagyon hálás vagyok azért, hogy elkészülhetett ez az új album, ilyen emberek segítségével. Remélem Neked is tetszik, vagy ha még nem hallottad, akkor tetszeni fog. Érdekes, hogy eleinte, amikor kicsi voltam, ha zűr volt az iskolában, vagy otthon, Anyuval és Apuval, a zenébe menekültem. Még a közértbe menet is, kezemben lóbálva a kosarat, egyfolytában dúdolgattam egy dalocskát. Amikor valaki észrevette, nagyon zavarba jöttem. Ugye Te is voltál már így? Később azt hittem, ez lesz a ragyogó lehetőség számomra, hogy kitűnjek a többiek közül. Azt akartam, hogy csodálattal szeressenek az emberek, és ha nem leszek, emlékezzenek rám. De egy ideje már nem így gondolkodom. Azért énekelek, hogy megmosolyogtassalak, hogy egy kicsit kizökkentselek a hétköznapokból. Szeretnélek a dalaimon keresztül meggyőzni arról, hogy mindig van miért örülni. Az élet jó. Mostanában a Magyar ATV-n vagyok látható, a "Vidám vasárnap" c. műsorban, ahol a Hit Gyülekezete zenekarában énekelek minden vasárnap 11 órától.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 5.