Free Time Band

Vissza

"2002 őszén FREE TIME BLUES néven alakultunk Béres István (szájharmónika), Tuba Jocó (ének, kisérőgitár), Egyházi Tibor (szólógitár) tagokkal. Nem minden előzmény nélkül, ugyanis mi hárman és más tagok egy PROFIL nevü bulizenekar tagjai voltunk már a ´80-as évek végén, amely hétről hétre fiatalok százait szórakoztatta az akkor éppen aktuális slágerekkel nagy sikerrel. Aztán a tagok sorbani "kipotyogása" után megszünt a zenekar, miután mindhármunk számára zenei állóvíz következett, mindenki élte a privát életét. Így jött el 2002 ősze, mikor is hosszú sóvárgás után úgy éreztük, hogy ideje lenne hangszert ragadnunk és valami olyasmit játszani, amiben mi is örömünket leljük. Semmi féle fellépésre nem törekedtünk, csak játszogattuk a Blues és Country számokat a magunk örömére két akusztikus gitárral és egy szájharmónikával. A haverok kérleltek bennünket, hogy lépjünk fel "public" helyeken, mert jó az, amit csinálunk. Akkor kezdtünk el gondolkodni, hogy egy kicsit komolyabb formában kellene csinálni ezt az egészet Azt találtuk ki, hogy egy basszusgitárral kiegészítjük a formációt ("legyen alja az egésznek"), és hogy ne kelljen egy plussz embert bevenni a zenekarba, Pistire, a zenekar harmónikására "testáltuk" a mélyhúrok pengetését, holott ő a PROFILBAN még billentyüzött, de hát minden a bandáért. De mondhatni hamar beletanult. Időközben aztán rájöttünk, hogy a ritmusszekció is hiányzik a bandából, úgyhogy azt találtuk ki, hogy egy olyan "dobagyat" vásárolunk, amire olyan érzékelöket szerelünk, hogy lábbal lehessen müködtetni, és mivel Jocó még "csak" énekelt és gitározott, jutalmul megkapta a lábbal müködtethető trigereket. Így a banda három tagja egy komplett zenekari hangzást ért el. Saját számainkat többnyire Tibor gitárosunk írja, majd a próbák alkalmával közösen dolgozzuk ki őket. 2005 őszén jött el a lehetőség, hogy Pócza Zsolti hangtechnikus barátunk segítségével elkészítsük első, 16 számot tartalmazó lemezünket. Rekord idő alatt (2 nap) vettük fel az egészet, sajnos csak ennyi idő jutott rá. És közben folyamatosan gurul a zenekar szekere. Fellépünk falunapokon, motoros találkozókon, kocsmákban, expókon és egyéb rendezvényeken. És ami a lényeg: Örömből örömzenét játszani a közönségnek!"

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 7.