FODO (Ifj. Födő Sándor)

Vissza

MÚLT: 1981. április 10-én született. Hat évesen kezdett el zongorázni egy hatosztályos állami zeneiskolában. Ezt követően zenei gimnáziumba került, és a zongora mellé felvette a klasszikus ütő szakot (marimba, xilofon, vibrafon). Az iskolában eltöltött évek után magán úton folytatta tanulmányait jazz zongorán, Horváth András, Perczel György, később Nagy János tanároknál; dobon Kőszegi Imrénél és Baló Istvánnál tanult. Ütőhangszeres tudására autodidakta módon tett szert. Hatással volt rá Trilok Gurtu, Giovanni Hidalgo, Luis Conte, Don Alias... Zenekarban való szereplését a N.O.coM.M.ent együttesben, mint vendég zongorista, majd mint ütőhangszeres kezdte. ZENEI PRODUKCIÓK: Az elmúlt években a következő zenészekkel, együttesekkel játszott: Horgas Eszter, Sólyom Tamás, Tolcsvay László, Sebestyén Márta, Sípos Mihály, Lovász Irén és a Hungarian World Music Orchestra, Desney Bailey, Rét, Ricardo Salsa Club, Freeport (ex Tax Free), Freak, Road Kill Cafe, Gerendás Péter és a Los Gerendos, Másik János, Silent Way, Egyszercsak, FODO, Kánaán, Kolinda, Romantic. SZÍNHÁZI PRODUKCIÓK: Moll Flanders (A Kovátsműhely és a Millenáris Kht. közös produkciója) - ütőhangszerek Szegedi Kortárs Balett - Új világ - ütőhangszerek A világ nagy színháza (A Kovátsműhely és a Millenáris Kht. közös produkciója) - ütőhangszerek Ágens - Opera mea Ágens - Énekek brácsára, viola da gambára, dobokra és Sosztakovicsra Ágens - Aqua Toffana Stollár Xénia- Mándy Ildikó- Dusa Gábor:3D SAJÁT PRODUKCIÓI: 1995-ben kezdett el zenét írni. Ezeket a dalokat első zenekarával a 11 tagú Polyphonia Band-el adta elő (instrumentális jazz-rock), ahol billentyűs hangszeren játszott. Ebből a zenekarból alakult meg a Kis Generáció, ahol már profi zenészekkel dolgozott. Ezen időszak dalaiból született meg első önálló lemeze "For a long time" címmel. Ezt követte a Dafina, majd 2005-ben a FODO.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2018. április 26.