Fantom együttes

Vissza

Weboldal: www.fantomegyuttes.hu

A Fantom együttes 2009-ben alakult azzal a céllal, hogy a közönséget a magyar könnyűzene legismertebb és legnépszerűbb melódiáival szórakoztassa. Repertoárunk a kereskedelmi rádiók által mind a mai napig játszott régebbi és napjaink legközkedveltebb hazai pop-rock szerzeményeiből áll. Zenei koncepciónk lényege a közönség magyar zenék iránti szeretetére, emocionális kötődésére épül. Előadásainkon és koncertjeinken mind a legidősebb, mind a legifjabb generáció már az első percektől velünk énekli Demjén Rózsi, az LGT, a Hungária, a Bikini, Charlie vagy akár a Neoton méltán nagysikerű szerzeményeit vagy éppen önfeledten táncol a magyar könnyűzene örökzöld slágereire.
Fellépéseink alkalmával kifejezetten fontosnak tartjuk a zeneszámok minél hitelesebb reprodukcióját, így egész estés önálló produkciónk, jellemzően a közönség aktív közreműködésével abszolút egyedi és feledhetetlen hangulatú színfoltja lehet fesztiváloknak, céges rendezvényeknek, születésnapi partyk-nak, esküvőknek, báloknak, utcabáloknak, falu- vagy városnapoknak. A műsoridőnk 3,5 óra!    Emellett lehetőség van egy 30 perces élő KFT blokk megrendelésére, melynek keretében sztárvendégként Laár András és állandó basszusgitárosunk Lengyelfi Miklós lép velünk színpadra!

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 16.