Fábry Sarolta

Vissza

Weboldal: www.saci-balansban.extra.hu/

Fábry Sarolta vagyok. Előadóművész, ezen belül artista, ki igyekszik minden korosztályt megragadni, elkápráztatni, megnevettetni. Fél órás műsorom úgy állítom össze, hogy felnőttek és gyerekek is úgy térjenek haza, hogy elmondhassák: "ma olyat láttam, hallottam, melyet még nem s ez boldoggá tett". Mindezek eléréséhez 4 gyermekem is közreműködik. Könnyed, néha vicces produkcióim közül nézőimnek is lehetőséget adok, hogy kipróbálhassák így maguk is rájöhessenek, hogy e mutatványok könnyedségük mellett igen nehezek s elképesztőek. Persze veszélyes produkcióm (egyedülálló világszám) már nem ajánlom senkinek, sőt hangsúlyozom ennek kerülését! Mindezek mellett zene is szerepel repertoáromban. 27 csengettyűmmel kísérem Brahms V. magyar táncát, majd egy nagyon dallamos könnyűzene szólal meg. Léptem már fel szabadtéren, cirkuszban, bálokon, elegáns hotelokban, luxushajón, falunapokon és a legkülönbözőbb rendezvényeken. Ha úgy érzik, emelném a hangulatot, tudnék adni egy kis "pluszt" vendégeinek kérem keressen elérhetőségeimen, hogy vendégszerepelhessek Önöknél!

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.