Emil Rulez

Vissza

Weboldal: www.emilrulez.blogspot.com/

Az Emil.RuleZ! egy magyar zenekar (együttes), amelynek zenéjét leginkább az alternatív jazz kategóriába lehet besorolni (szerintük „hálózati jazzbitang zenekar”). A tagok a zenekar megalakulását a kilencvenes évek közepére teszik. A zenekarra általánosságban a humor a jellemző; tapasztalható ez számaikban, zenéjükben, webhelyükön, lemezborítóikon, koncertjeiken egyaránt. A zenekar sok koncertet adott, de a nagyobb nyilvánosság előtt a „Zazie az ágyban” című slágerükkel mutatkoztak be az EstFM 98.6 (ma radiocafé 98.6) rádióállomáson (és annak egy maxiján, a Stars On 98.6-on). Első albumuk a slágerrel megegyező nevű, amely 2001 legjobb albumává vált. Az ez utáni album a Hisztis címet kapta (a rajta szereplő „Rabolónő” szám eredeti címe után, mely „Hisztys” volt), ez 2003-ban jelent meg. A kettő között egy maxi, a Hello.tourist! jelent meg (ez a szám a Hisztisre is felkerült). A zenekar közreműködött a Boldog Születésnapot! című film zenéjében (és szerepelt is a filmben), valamint a Magyar vándoréban is (szintén szerepeltek benne). Volt néhány tagcsere is az évek folyamán. Először Gergely Éva (vokál) távozott a zenekarból, helyette érkezett Gereben Zita, Cseke Gábor (zongora) utóda pedig Warnusz Zsuzsa lett. A legjelentősebb változás az alapító tag, Verasztó Gyula távozása volt 2005-ben, helyette ma Kisvári Ferenc dobol a zenekarban. Már az új tagok közreműködésével jelent meg zanga!zanga című lemezük 2005-ben, és már ez is aranylemez. Az Emil.RuleZ! minden 2005-ig megjelent kiadványát a Twelvetones Records adta ki. Mind aranylemez lett. Forrás: www.wikipedia.org/wik

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 4.