Embers

Vissza

Az Embers 1998-ban alakult egy helyi (Szombathely) old school banda, a United Side projektjeként. Olyan new school-t játszottunk, mint a Kickback, az All Out War vagy az Integrity. Egy év után volt egy énekes csere, és elkezdtünk egyre metálosabb számokat írni.
Akkoriban nagyon sok bulink volt, olyan zenekarokkal is, mint például az All Out War vagy a Shai Hulud. Ezután kiszállt a zenekarból 3 ember, úgyhogy új srácok után néztünk. 2000-től lett teljes a felállás, egy új dobossal valamint új basszusgitárossal. Ezzel a felállással vettük fel az első MCD-nket. Először szerzői kiadásban jelent meg "The birds fly again" címmel. 2002-ben az osztrák Burning Season Records újra kiadta, új borítóval. Akkoriban a felállás időről-időre változott, nehéz visszaemlékezni, mennyi gitáros meg dobos fordult meg a zenekarban. 2003 decemberében a német BeniiHana Records-hoz szerződtünk, akik 2004 áprilisában kiadták első nagylemezünket, mely a "The first squall of an evil storm" címet viseli. Sok európai országban voltak koncertjeink, de még többet akarunk játszani. Néhány tagcsere után új dobossal és új basszusgitárossal úgy tűnik, hogy az Embers egységesebb és szilárdabb, mint valaha. Annyi koncerten próbálunk játszani, amennyin csak tudunk, és megismertetni az Embers nevét, zenéjét és mondanivalóját annyi emberrel, amennyivel csak lehetséges.
Az Embers zenéjét a hardcore pozitív érzelmessége és a metal nyers ereje jellemzi.
A név összefoglalja az üzenetet és a célt. Parázs, mint fény a szürke és közömbös világban és a pénzorientált, érzéketlen, embergyűlölő társadalomban. Elveszve egy életben, melyet az önző, politikai hatalmak irányítanak. A fény mindig ad reményt, hogy megtaláld a kiutat.
A személyes tapasztalatok, a csalódottság, a szenvedés megmutatja a helyes utat a pozitív belső változtatáshoz, mely segít továbblépni.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2018. szeptember 21.