Dred n Doris

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

Dred kitartó keresés után rátalált arra az énekesnőre, aki a jövőben a Dred formáció hangja és arca lesz. A közel hetven tehetséges jelentkező közül Dred választása Doris-ra esett, akivel az első perctől megtalálták a közös nevezőt. Doris az éneklés mellett az ELTE ének-zene tanár, karvezetés-szakos hallgatója is, így rá nem igaz a mondás: "aki szép, az okos nem lehet". A kétfősre bővült együttes már le is forgatta ötödik videóját. A klip a "Felkelt a Nap" című dalukból készül. A duóvá bővült formáció új kislemezzel jelentkezett. A dal a "Felkelt a Nap" címet viseli, és a siker sem várat magára, hiszen a számos klub változatnak köszönhetően a diszkókban már hódít az újdonság és a VIVA Chartra is betört már az új dal. A formáció a diszkós fellépések mellett nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minél több rendezvényen is bemutathassák, hogyan képesek lázba hozni a közönséget.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.