Dred

Vissza

A csapat névadója Dred, akinek első szerzeménye 1998-ban jelent meg, majd dalai több válogatáslemezen is feltűntek. 2004 végén dj-ként készítette el a Dred Trendi Hit Mix című mixalbumát, azonban az igazi áttörést 2005 áprilisában a "Csak a Hold" című maxi hozta meg számára. 2006-ban a Dred produkció képviselte Magyarországot az évente megrendezett Eurodance Song fesztiválon. (A megmérettetésen 39 ország dance dalai versenyeznek az "Európa legjobb dance dala" címért. Az elmúlt években olyan előadók dalai szerepeltek itt, mint az ATB, David Guetta a Tatu vagy a Groove Coverage. Ennek a prominens társaságnak a Dred duó is tagja lett.) A második szóló kislemez "Az éjjel" és a 2006 nyarán debütáló "Bolond nyár" is hozta a papírformát és már megjelenésének hetében felkerült a hazai lemezlovasok játszási listái alapján készített MAHASZ Dance Chart*-ra. (*A mértékadó lista azt mutatja meg, hogy a diszkókban, klubokban mely zenékre táncol legtöbbet és legszívesebben a közönség.)

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.