DJ. Lauer

Vissza

DJ Lauer középiskolai rendezvényeken került közelebbi kapcsolatba a zenével. Pár év múlva a Bangkok Hiltonban dolgozó DJ Kühl-nek köszönhetően felléphetett Budapest egyik leghíresebb „apró” klubjában, a Bamboo-ban. A szereplés jól sikerült, hiszen 3 évig dolgozott rezidensként és a közönség is hamar megkedvelte. A 90-es évek végén csatlakozott az egyik budapesti rádió DJ-éinek táborához, ahol évekig csütörtökönként pörgette a lemezeket. Budapest kedvelt klubjaiban bizonyíthatta tehetségét, többek között a Bahnhof-ban, a Medúzában, majd a főváros sokáig legmeghatározóbb klubjában, a Dokk-ban, későbbiekben, a Riviérában és Club 7-ben is. Kezdetben funky, majd funkhouse és latinhouse jellemezte stílusát. A külföldi sztár DJ-k közül együtt dolgozott Alfredo-val, Sister Bliss-szel. 2000-ben jelent meg első mix cd-je, a Club Fiesta, melyet mind a szakma, mind a közönség osztatlan örömmel fogadott. 2005. decembere óta a Rádió 1 csapatát erősíti, szerdánként Báránnyal közösen vezetik a Disco*s Hit c. műsort, szombaton pedig a Saturday Night*s Hit klub és party műsor házigazdája Báránnyal.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.