Dirty Crime Zenekar

Vissza

 A 2008 végén alakult zenekar igen viszontagságos utat tudhat maga mögött.(Igaz már 2006-7 körül is tevékenykedtek együtt különböző zenekarokban:Mon Chearrie, Védőoltás, Holnapután, Hologram, Bukott Angyalok, Seditio.) Az alapformáció a "villámkezű" Kelly (Keszthelyi Zsolt)vezetésével, kiegészülve Gabriel Bixon-al (Nagy Gábor); Berkes Dániellel azaz Duduval; és az akkori ritmus gitárossal -kinek neve szent (ennyit a seggnyalásról) Szüchy bácsival rótta a köröket mígnem 2008-ban lecserélte előző énekesét (Richyt),és helyére érkezett gőzerővel és pezsdítő hülyeséggel Bony -alias Nagy Péter, aki rekedtes, torz falsettokkal-fejhangokkal igyekszik megrepeszteni a közönség dobhártyáit. A zenekar ekkortájt egy 1,5 órás "cover-guns" repertoárral járta a Budapesti klubokat; és néhol megjelent vidéken is. Lassanként építgette saját stílusát: készítette a saját dalszerzeményeit. Dudu hozta a dobok mögötti túlpörgött stílusát, amit a dobokon kívül is előszeretettel alkalmazott. Gabriel pedig mint a zenekar erős funkcionáriusa, hozta a kitűnő alapokat a zenekar segge alá. Szüchy a ritmusnál hozta amit kell; és Kelly faszán bűvölte az egynyakút :D . Sajnos nem mehetett minden a rendje szerint és egy belső konfliktus miatt Szüchy távozott a zenekarból. A történtek vissza vetették a zenekart minden téren. Igen sokáig a ritmus szekció keresése folyt (eközben azért fel fel lépegetett a zenekar: Vip-party Fóton volt a legérdekesebb); alig-alig találtak megfelelő egyént.(Ideiglenesen alkalmaztak gitárosokat.) Nagy nehézségek révén megtalálták Mészáros Gábort (Mészy-t) akivel pár koncert után -lényegében alkohol problémák miatt (nem az ő hibájából) megszakadtak a kapcsolatok. A problémák, konfliktusok folyamatosan felmerültek de a kitartás meghozta gyümölcsét, és egy jól összekovácsolt alapot eredményezett. 2010-re a formáció Gulyás Barna gitárossal kiegészülve újult erővel kezdett neki az új évtizednek. Vidék; Budapest; külföld. "Hogy mit hoz a jövő? Remélhetőleg több ezer wattot; és mocskosul részeg közönséget" Ma jelenleg a produkció tartalmaz egy tribute vonalat: Guns 'N' Roses; Velvet Revolver és egyéb zenékkel; illetve egy saját szerzeményekkel kitöltött produkciót.

Akikkel már játszottunk: Twister, Ac/Dc Gp -Ac/Dc tribute, Tyrannos, Stormwind -Europe tribute, Cherokee, Nekrolog, Wolfgang, The smash, Ancient Power, Up The Irons -Iron Maiden tribute, Ace is God - Kiss tribute, Emeretta Rock Band, Tűzvihar,White Hearts, Stonedirt, Sunset Beach, Branyó és az SZTK, Terra fight, Barrow, Crimson Thunder, Lazulalánc, Vasmacska, Thrash Inside, Halott világkép, Fekvőrendőr, Dirty Little Things - Velvet Revolver tribute, Nazty Tricks, Machine Mouse, Vicky Sunday -Sunday INC, Bad Rock Band, Alcohol, Metallicum -Metalica tribute, Magor, Bullet Trash, stb.

Members

Bony Drover - Vocals/piano, Kelly Thomson- Lead Guitar, Gabriel Bixon - Bass Guitar/vocal; Barna Gulyas - Rhythm Guitar/Vocals; Daniel Berkes - Drums


Set list

Saját szerzemények: Égess el! / Rest In Peace / Am I a Cow (Country) /Rock N' Roll Overdose / Lie 


Feldolhgozásaok tribute formában és produkcióval: GUNS N ROSES: It's So Easy / Nightrain / Paradise City / Welcome To The Jungle / Sweet Child O Mine / Reckless Life / Don't Cry / Knockin' On Heavens Door / Yesterday / You Could Be Mine So Fine / Right Next Door to Hell / Attitude / Rocket Queen / 14 Years / Dust N Bones 

Egyébb előadóktól: Lenny Kravitz - Always On The Run / Velvet Revolver - Sucker Train Blues / Velvet Revolver - Set me free / Velvet Revolver - Slither / Rolling Stones - Jumpin Jack Flash / Metallica - Whiskey In The Jar / AC/DC - You Shook Me All Night Long 

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 19.