Dicke Schwane

Vissza

Zenekarunk 2003 nyarán alakult részben perbáli, részben környékbeli falvak fiatal zenészeiből. Tagjaink száma jelenleg 11 főre tehető. Emellett tagjaink között tudhatjuk a Pregitzer zenekar három leszármazottját, akik klarinéton, dobon és harmónikán játszanak. Műsorunkban főként a helyi hagyományoknak megfelelően sváb illetve tót polkák, indulók és keringők szerepelnek. Több ízben kaptunk már lehetőséget Perbálon, hogy zenei tudásunkat bizonyítsuk néhány óra erejéig, de lehetőségünk nyílt már többször a környékbeli településeken, így Budajenőn, Tökön, Etyeken, Pátyon és Szászhalombattán szinpadra kerülnünk. Az országhatáron túl Szerbiában volt alkalmunk műsort adni egy tűzoltóbál keretében. Kottáink egy részét a nagy múltú perbáli Pregitzer zenekartól "örököltük", poroltuk le, gazdagítva ezzel is Perbál hagyományőrzését

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2018. július 17.