Descent

Vissza

A Descent 1999. Áprilisában alakult. Dallos Attila (ének), Palócz Norbert (dob), Szabó Endre (gitár), Lehoczki Zsolt (basszus). Muzsikálgattunk, bulizgattunk és 1999. decemberében rögzítettünk négy, saját számot próbatermi körülmények között. Az akkori tagok: alapító négyes plusz, Szombati Tamás (sampler), és Bálint Zsolt (gitár). Szombati Tamás a felvétel ideje alatt kivált a zenekarból helyére Nagy Bálint került. A millennium derekán kijutottunk Szlovákiába a somorjai Rómeó Vérzik vendégeként. Majd októberben bővültünk Bányai Barbarával (vokál), viszont még ebben az évben ketten távoztak (Bálit Zsolt és Nagy Bálint). 2001. Február ? Március a Depresszió zenekar, Tiszta erőből-című lemezének lemezbemutató turnéja vendégeként bejártuk a nagyobb városokat. A turné befejeztével a szolnoki Denevér Stúdióban felvettük második demónkat, Lemon címmel. A demo felvétele után Dallos Attila elhagyta a zenekart, Barbi vette át az énekesi posztot. Koncertezés, zeneírás, tehetségkutatók, 2002 megszületik az Eclectic Demó szintén Töfinél a Denevérben. Ismét két gitárosra bővült a zenekar Kenéz Tamás-nak köszönhetően, minden szép és jó de 2004 elején kitudja miért, de felosztott a Descent. De most három évvel később tiszta fejjel, újra együtt a csapat. Igaz, hogy próbálkoztunk más dobossal, (Halász Gáza) de rájöttünk, hogy a régi csapatszellem nélkül nem működik a dolog.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 7.