Deák Tamás

Vissza

Weboldal: www.picaro.hu/vofely/1024/vofely.shtml

Tatabányán születtem, 1988 óta színészként dolgozom, elsősorban a Szkéné Színházban, Budapesten. Erről bővebb információ a honlapomon található. A színház kapcsán magyar néptáncot is tanultam (mezőségi, kalotaszegi, széki, ill. szatmári). Emellett ütőhangszereken és szájharmonikán játszom, jelenleg a Pelvax Együttesben. Az első "esküvőm" tulajdonképpen egy színházi performance volt, a Molnár utcai táncházban egy téltemető mulatságon. Nem sokkal ezután egy ismerősöm kérdezett meg, volna-e kedvem helyettesíteni egy vőfélyt (akit baleset ért). Elvállaltam, majd kutatásba kezdtem, hogy is néz ki egy esküvő valójában. Ebben nagy segítségemre volt az erdélyi hagyományok ismerete, valamint Rudinszki István könyve ("Enyém a szerencse, hogy vőfély lehettem"). Ez volt 2000. júniusában. Innen tulajdonképpen minden ment magától. (Tetszett is a feladat, hiszen nagyon sok köze van a színházhoz, különösen az utcaszínházi műfajhoz, így tapasztalataimat kölcsönösen hasznosíthatom mindkét területen; emellett mind a vendégeknek, mind a szervezőknek tetszett a tevékenységem, így ajánlottak újabb esküvőkre.) Azóta nyolc nyarat már végigcsináltam (a színház miatt elsősorban tavasz végétől ősz elejéig), s egy tévéműsorban is szerepeltem mint színész, zenész, és vőfély (Gábor Péter riportfilmje).

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2019. szeptember 18.