David Merlini

Vissza

A fiatal szabadulóművész 1978. október 31-én, Halloween napján született Budapesten. Ennek a dátumnak Merlini különleges jelentőséget tulajdonít. Ugyanis ugyanezen a napon halt meg ötvenkét esztendős korában a világ leghíresebb illuzionistája, Harry Houdini, pontosan ötvenkét évvel korábban, 1926-ban. David Merlini a honlapja tanúsága szerint Houdini (lásd keretben) reinkarnációjának tartja magát, mondván, a magyar származású szabadulóművész a halálos ágyán megjövendölte, hogy egy nap visszatér majd új testben. Merlini sokáig Olaszországban élt. Hangzatos nevét nem a műfaj szokása szerint választotta magának, hanem olasz apja után kapta. Édesanyja énekesnő volt egykor Magyarországon, de később Itáliába költözött. Amikor zongoraórára szerette volna járatni a fiát, őt a billentyűk helyett a teremben található szekrények zárjai bűvölték el, s a tanárnő megtörten közölte a mamával, felesleges a gyereket zenére oktatni, adja inkább lakatosinasnak. "Torinóban éltünk, ott van Európa legnagyobb bűvészklubja, aminek tizenhárom évesen tagja lehettem" – magyarázta Merlini egy interjúban. – "Sosem vágytam arra, hogy kártyatrükkökkel szórakoztassam a közönséget, inkább Houdini példája lebegett a szemem előtt." Edzeni kezdte tehát a tüdejét: halak helyett használta az akváriumot, mégpedig edzésre. Ám mivel egyedül nem tudta magát összekötözni, a barátok segítettek neki, aztán baltával a kézben várták, hogy ha kell, hát szétverhessék az akváriumot. Később Magyarországra költözött, s járta a világot produkcióival. Láncokkal összekötözve, vagy éppen kényszerzubbonyba zárva mutatta meg, hogy képes a legextrémebb körülményeken is uralkodni. Egyszer, amikor az Északi-tenger jeges vizéből szabadult, közel járt a halálhoz. A halálközeli élményekről elmondta, hogy megszokta már, de bízik a segítőiben, akik eddig mindig képesek voltak segíteni rajta az utolsó pillanatban. Merlini álmában találja ki egyre extrémebb produkcióit. Ezért minden este az ágya mellé tesz egy jegyzetfüzetet, hogy ébredés után gyorsan lerajzolhassa a megálmodott attrakciót. Nevezetes szabadulásai között szerepelt az, amikor 2001-ben lefagyasztatta magát több mint egy napra. Tavaly a Vasúttörténeti Múzeumban mutatta be Blaszfémia (Istenkáromlás) cím? produkcióját. Az attrakció címe onnan származik, hogy Merlinit – a sátánizmusból ismert szimbólumon – megfordított vaskeresztre feszítve, fejjel lefelé lógatják bele egy akváriumba, amelyből lángnyelvek csapnak ki. Egy interjúban azt állította, hogy nincsenek emberfeletti képességei, de titkairól nem hajlandó felfedni a leplet. "Sok trükk kell a túléléshez" – tette hozzá rejtélyesen. A nagy dunai szabadulás költségvetése kilencvenöt millió forint volt, amelyet szponzorok álltak. David Merlini találkozott már a világ leghíresebb illuzionistájával, David Copperfielddel (lásd keretes írásunkat), aki elismeri jóval fiatalabb kollégája sikereit. Copperfield egyszer egy magyar televíziós műsorban arra ragadtatta magát, hogy kijelentette: ha valami miatt nem tudnék fellépni, hívjátok Merlinit!

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 4.