Dányi Ifjúsági Fúvószenekar

Vissza

Weboldal: dany.hu/index.php?mn=6&arid=3&bg=0

1997 szeptemberében alakult az együttes a dányi önkormányzati zeneiskola növendékeiből és szakmai támogatásával. Muködését Dány község Önkormányzata biztosítja. A zenekar jelenlegi létszáma 45 fő, zömmel 14-24 év közötti fiatalok. A többséget dányi ifjak alkotják, de a környék településeiről is, úgymint Kóka, Sülysáp, érkeznek az igényes fúvószenét játszani vágyó lelkes zenészek a Dányi Ifjúsági Fúvószenekarba. Fennállása során az együttes a község és a megye kulturális életének aktív tagjává fejlődött. Fellépett többek között a Budapesti Vármegyefesztiválon, a Gödöllői AGRI-expo-n, a Gödöllői "Népi ízek" fesztiválján, a "Jászberényi nyár" rendezvényein, a "Gyöngyösi napok"-on és még számos rendezvényen, ünnepségen Dányban és környékén. 2005-tol a Dányi Ifjúsági Fúvószenekar a hivatalos zenekara a Magyar Hagyományőrző szövetség által szervezett "Tavaszi Hadjárat" ünnepségsorozatnak. Számos fúvószenekari fesztiválon szerepelt a zenekar, többek között: Veresegyház (2000), Nagymaros (2001, 2002), Szob (2003), Nagykorös (2003), Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó Sárvár (2003), Kiskunlacháza (2004, 2005), Jam Session Fesztivál Sóskút (2004), Wind Session Fesztivál Biatorbágy (2005), Fúvószenekari és Majorett Fesztivál Siófok (2004, 2005). A zenekar repertoárja a hagyományos fúvószenétől a könnyűzenei átiratokon át a fúvószenekarra komponált koncertművekig terjed. A zenekar nagy örömére szolgált, hogy 2002 áprilisában eljutottak Szlovákiába, ahol Köbölkút, Kéménd, Szogyén, Búcs községek ünnepségein vettek részt, majd szeptemberben Erdélybe, Dány testvérközségébe, Gyergyócsomafalvára, ahol nagy sikerű koncertet adtak, részt vettek egy ünnepségen és gyönyörű helyeken kirándultak. 2003 január 4-én került sor a zenekar fennálásának öt éves évfordulója alkalmából megrendezett jubileumi minősítő hangversenyre, melyet egy szakmai zsűri bírált el és melynek eredményeképpen koncertfúvós (komolyzenei) kategóriában arany fokozatú, show (könnyuzenei) kategóriában kiemelt arany fokozatú minosítést ért el az együttes. A koncert anyagát stúdióban is feldolgozták, melyet kiegészítve koncertfelvételekkel a zenekar megjelentette első lemezét "Festmusic" címmel. A lemez megjelentetését Dány község Önkormányzata támogatta. A Dányi Ifjúsági Fúvószenekar vezetője a zeneiskola klarinéttanára: Katrin Zsolt.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 11.