Csizmáskandúr

Vissza

A CsizmáSKAndúr zenekar '98 novemberében alakult kifejezetten azzal a céllal, hogy az addig békésen szunnyadó magyar Ska zenét felébressze. Az elhatározást tett követte és egy átbulizott hétvége után már próbateremben találta magát a csapat. Elkezdődött az alkotó munka és 1999 februárjában már rögzítettük is az első lemezünket, ami 'Bulizik a Ska maffia' címmel szerzői kiadásban jelent meg. Ekkor fontos dolog történt a zenekar életében, gyakorlatilag ismeretlenül meghívást kaptunk a Sziget fesztiválra, ahol nagy sikerű telt sátras koncertet adtunk a Wanted színpadon. Ez megalapozta a zenekar ismertségét és beindult a szekér, eljutottunk az ország sok klubjába, fesztiváljára és a környező országokban is megmutattuk magunkat.
2001-ben készítettük el második lemezünket, amit 'Viva la Ska!' címmel az Auróra records jelentetett meg. A tagcserék sem kerültek el minket, íme a teljes Kandúr zenészlista: Lipi, Marci, Mosi(R.I.P.), Ati, Zsolti, Betty, Janólaci, Tivadar, Béla, Jojó. Köszönet mindenkinek, aki valaha a bandát erősítette, tiszteletbeli tag marad mindig! Sajnos minden jónak vége szakad egyszer és 2004-ben a tagok különböző elképzelései miatt feloszlott a zenekar, de a küldetését beteljesítve megalapozta a magyar Ska színteret. Lipi a PASO-ban folytatta, Marci és Ati megalakította a Ska Hecc zenekart. Négy év szünet és a Ska Heccböl való kilépésünk után döntöttünk úgy, hogy ismét összehozzuk a CsizmáSKAndúrt, mert úgy érezzük igény van az erős Ska alapú buli zenénkre. Leporoltuk hát a régi nótákat és immár újult erővel bulizik a Ska maffia!

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2018. július 19.