Csata Táncegyüttes

Vissza

Weboldal: www.csata.uw.hu/

Isaszeg nagyközség Pest megyében, Budapest vonzáskörzetében található. A Főváros közelsége nagyon megnehezíti a helyi hagyományok őrzését és ápolását. E nemes és nehéz feladatot vállalta magára immáron 35 éve a Csata Tánc-együttes apraja, nagyja. A néptánc kiemelkedően fontos a község életében, hiszen már a 30-as évek elején Isaszegen is szerveztek a néphagyományokról bemutatókat. 1934-ben Gödöllőn először mutatták be a lakodalmast, melyről 1953-ban a Népművészeti Intézet filmfelvételt készített az Isaszegi nagy lakodalmasról, melyen két táncos valódi házassága köttetett. Különböző néptánccsoportok folyamatosan működtek Isaszegen. Isaszegi gyermek néptánc oktatást 1956-ban Bajusz Mihályné pedagógus kezdte el a Damjanich János Általános Iskolában iskolai szakkör keretében. A tanárnő mellett dr. Heles Károlyné is néptáncra tanította a község ifjait. Ezekből az iskolai csoportokból a Művelődési otthonban Valkony Antal alakította meg a néptánc csoportot, melyet az ÁFÉSZ támogatott. E csoport az őse az immáron fennállásuk 35 éves évfordulóját ünneplő Isaszeg hagyományőrző, több korosztályt magába foglaló, határainkon túl is ismert Csata táncegyüttesnek. A Csata nevet az 1849. április 6-i győztes isaszegi csata emlékére vették fel 1968-ban, mely eseményre az isaszegi emberek a mai napig büszkék. 1973-ban lengyelországi vendégszereplés alkalmával felfigyelt a csoport munkájára Fejes Sándor, koreográfus-táncpedagógus, aki Valkony Antal felkérésére a táncosok vezetője lett 1977-ig. Õ fogta össze táncegyüttesben a néptáncosokat, és az Asszonykórust is. 1973-tól folyamatosan jár az együttes külföldi vendégszereplésekre. 1977-tõl Zséli Mihály és felesége - táncos házaspár - lett az együttes vezetője, kiknek a nevéhez fűződik a céltudatos utánpótlás-nevelés. Fejes Sándor kezdeményezésére az együttes felidézte a népi jeles napokat, a tavaszt köszöntő májusfaállítást, és a szüreti felvonulást, melyet a mai napig felvonulással, bállal ünnepelnek. Zséliéket Nyikos László követte. A táncegyüttes oktatójaként 1983/84-tõl művészeti vezetőjeként 1986-tól Bánszkiné Varga Judit, aki az alapító tagok között volt. Az együttes országos arany minősítéssel rendelkezik, és a Dózsa György Művelődési Otthon keretén belül működik, önkormányzati támogatással. Munkájukat az Isaszeg Néphagyományai Alapítvány is segíti. A 120 fõs együttesben óvodás kortól felnőttekig folyik az oktatás. Az együttes 2003 évben ünnepelte 35 éves évfordulóját, művészeti vezetője 20 éve Bánszkiné Varga Judit. Az együttes elismert koreográfusoktól tanulja tánc-produkcióit, a teljesség igénye nélkül Iglói Éva, Balla Zoltán, Tímár Sándor, Tímár Mihály, Széphalmi Zoltán, Juhász Zsolt, Hájas Tibor, Benedek Krisztina. A csoport sikerei és eredményei bizonyítják, hogy a folyamatos munka ez egyre nehezedő feladatok megvalósítása meghozza a várt eredményt, a sikert és az elismerést. 2000-ben Pest Megye Művészetéért kitüntetést, 2003-ban a hagyományőrzés terén Kiváló Minősítést, és Pest megye Népművészetéért kitüntetést kapott az együttes. A gyermekcsoport az Örökség Gyermeknépművészeti Egyesületnek, a felnőtt csoport a Martin György Néptánc-szövetségnek a tagja. Hagyományőrző csoport az idén - 2004-ben - csatlakozik a Muharay Elemér Népművészeti Szövetséghez.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 4.