Csaba Péter

Vissza

Csaba Péter , hegedűművész, 1952-ben Kolozsvárott született. A kolozsvári főiskolán fejezte be tanulmányait, majd Enescu tanítványánál, George Manoliunál színesítette tudását. Számtalan nemzetközi hegedűverseny győztese, valamint a Paganini verseny második díjasa. Eddig 60 országban koncertezett, mint hegedűművész és karmester. A finnországi Kuhmi Virtuosi kamarazenekar alapítója, amely jelenleg Finnország egyik legkiválóbb együttese. Ez az együttes 1995-ben elnyerte az amerikai lemez-magazinok legrangosabb díját. Huzamosabb ideje a Lappland Festspiel, és 1993 óta a svéd Musica Vitae kamarazenekar művészeti igazgatója. 1996-ban a zenekar művészeti fejlesztéséért megkapta a svéd kultúra egyik legrangosabb díját, a "Spelmanen"-t. Számtalan mesterkurzust ad világszerte, Franciaországban a lyoni Conservatoire Superior zenekari tanszék, és a besanconi Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője. Partnerei voltak többek között Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Perényi Miklós, Maria Tipo, James Galway, Christian Zimmermann, Frankl Péter, Nathalia Gutmann, Oleg Kagan. Lemezfelvételeket készítettek vele a Caprice, Odine, Bis és a Hungaroton Classic lemezcégek. Több kortárs zeneszerző ajánlotta darabjait számára.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 11.