Burkus Brigitta

Vissza

Kislány koromban rendszeresen jártam különböző iskolai, kerületi ének/népdal versenyekre, ahol általában első és második helyezéseket értem el. Akkor még nem tudtam, hogy énekesnő szeretnék majd lenni, egyszerűen csak a színpad világa vonzott. Imádtam részt venni iskolai rendezvényekben, műsorokban, zenés produkciókban. Talán ezért is kezdtem el jazz-balettre és énekiskolába járni. Miután 14 évesen egy országos szintű énekverseny második helyezettje lettem, olyan neves énekeseknél kezdtem el képezni a hangomat, mint Lajtai Katalin (Crystal), vagy Janula (Neoton Família). Több együttesben is voltam énekes, ahol sikerült színpadi tapasztalatokra szert tennem. Tánctudásomat ez idő alatt az Erica C tánciskolában fejlesztettem. 17 évesen megismerkedtem Magyarország egyik elismert producerével, aki tehetséget látott bennem, s így hamarosan elkészült egy szóló lemez is. Az album sajnos nem került forgalomba, mivel producerem külföldre távozott, s így nem tudott tovább foglalkozni a projekttel. Azóta is folyamatosan énekelek, fellépéseket vállalok, közreműködöm különböző lemezeken, illetve Ádámmal közösen a SEMTEX-et próbáljuk sikerre vinni. Szeretnék még nagyon sok albumon részt venni, meghívásoknak, fellépéseknek eleget tenni, egyszóval azt csinálni, amit a legjobban szeretek: ÉNEKELNI!

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 7.