Bródy János

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

"Bródy Jánosról széles e hazában nagyjából mindenki tudja, hogy mit jelent a neve, személyisége, azt is, hogy a magyar kultúrtörténet meghatározó alakja, hogy a magyar nyelvű popzene meghonosítója, hogy általa lett hivatalosan is elfogadott ez a műfaj, hogy a szigorú és féltékeny társművészek képviselői az ő művészetét elismerik és becsülik. Azt is sokféleképpen megírták már, hogy 1964-ben érettségi után került az Illés együttesbe, abba a legendás zenekarba, amelyik nem csak saját nemzedékének életérzését, gondolkodását tudta dalokban kifejezni. Sokaknak segített eligazodni vagy éppen a dalszövegek alapján tanultak meg szabadon véleményt formálni, személy szerint Tininek - ahogy őt a közönség hívja - köszönhetően. A külső és belső feszültségek következtében 1973-ban felbomlott az Illés. Következett a Fonográf korszak. Ezekben az években is sok maradandó, időtálló dal született, mert a Fonográf nemcsak egy zenekar volt, hanem alkotóműhelyként is működött. Itt készültek Koncz Zsuzsa és a Halász Judit lemezei is, melyeknek értelmi szerzője elsősorban Bródy János volt. Szövegeit ebben az időben még erősebben cenzúrázták, mint korábban, de ő mindig megtalálta a lehetőségét annak, hogy dalaiban a hivatalos szólamoktól eltérő gondolatokat és érzelmeket közvetítsen. Bródy János önálló előadói pályafutása 25 évvel ezelőtt az Egyetemi Szinpadon kezdődött. Az ILLÉS és a FONOGRÁF zenekarban eltöltött évek után olyan dalok születtek, melyek személyes hangulata, érzelmi elkötelezettsége vagy irónikus intellektualizmusa szinte megkövetelte, hogy szerzőjük maga álljon velük közönség elé. Olyan idők jártak akkor, mikor dalokban tört a felszínre sok mélyen elfojtott érzés és gondolat. Bródy János a maga szerénynek mondott előadói képességeivel is hitelesen és mindenki által érthetően fogalmazta meg nemzedékének álmait és csalódásait, és első felvételeinek népszerűsége következtében hamarosan a hatóságok által gyanakodva figyelt és a hivatalos kulturpolitikusok bánatára közkedvelt szereplője lett az ifjúsági klubok hálózatának. Első lemeze 1980-ban jelent meg „Hungarian Blues” cimmel olyan felejthetetlen dalokkal, mint a „Filléres emlékeim” a „Földvár felé félúton”, a „Mama kérlek”, és a Bródy dalok jelbeszédes módján helyzetjelentést adó „Maszkabál”. Második albuma a „Ne szólj szám” volt1984-ben, melynek címadó dalában még ma is érezhető a korszak alapvető életérzése, és azóta tudjuk, hogy van olyan, hogy „Egy hétig tart egy szerelem”. Ezen az albumon jelent meg sok-sok év után újra a hatvanas évek nemzedékének egykor betiltott himnusza, a „Ha én rózsa volnék”. A nyolcvanas évek végén következett a „Hang nélkül”, melyen az „Engedd, hogy szabad legyek”, az „Átmeneti állapot” és a „Zárt osztály” már nyíltan szólt a változás iránti vágyról, de emlékezetes maradt a „Légy hű magadhoz” vagy „A fiam meg a lányom”, melyben a szerző új szerepköréről tudósított. „Az utca másik oldalán” című összeállítás 1994-ben jelent meg, irónikus és kritikus hangvételével már az új korszak ellentmondásait tükrözte máig ható érvénnyel olyan dalokban, mint a „Tangó LeMondó” és a „Haggyá’ má’ békibe’”, de művészi hitvallást is jelzett a „Mit tehetnék érted”, „A földön járj” vagy az „Őszinte bohóc”. A zenekarok feloszlottak, átalakultak, de Bródy János folyamatosan képes volt önmagát adni és gitárral a kezében, mint a hétköznapok krónikása járta az országot, irónikus mosollyal idézve a reménytelen szerelem és a beteljesült csalódás közti rövid átmeneti boldogságot, vígasztalva a meg nem valósult álmaikból ébredő szorongókat. Hét év után, az új évezred kezdetén „Kockázatok és mellékhatások” cimmel jelent meg a legújabb album, melyről a viharos éveket megélt szerző így nyilatkozott: “A dalok és szövegek tekintetében nem kell orvoshoz vagy gyógyszerészhez fordulni. A lemezen szereplő 12 szám túlnyomó többsége, mint a címadó dal is, az életünkben sűrűn előforduló kockázatokról és mellékhatásokról szól. Többek közt arról, hogy törékeny ünnepeink és bizonytalan hétköznapjaink közepette miért nem válnak be a rendkívül nagy hírveréssel beharangozott sikerreceptek és boldogságpirulák, és arról, hogy a nemkívánatos következményekről általában csak nagyon keveset hallani. Én a magam módján, dalformátumba sűrített személyes tapasztalataimat szeretném átadni minden érdeklődőnek. Természetesen örülnék, ha ezek az általam hasznosnak tartott információk minél több emberhez jutnának el, de miután különleges reklámokra nincs pénzünk, ezúton szeretném megköszönni a gyógyszergyáraknak, hogy az új albumom címét már évek óta hirdetik.” Nehéz a titkot megfejteni, de erdei körökben az a nézet, hogy a dallamokban őrzött képzelet minden másnál érzékelhetőbben idézi fel már-már elfelejtett emlékeinket, és Bródy Jánost nem véletlenül tekintik igazi mesternek az egyszerű dalokban ráolvasó varázslatot sejtő misztikusok és racionális lélekelemzők egyaránt. A Kossuth-díjas zeneszerző-szövegíró-előadóművész pályafutásának eddig legteljesebb áttekintése nemrég került forgalomba a Vince kiadó gondozásában Göncz Árpád ajánlásával. Örömmel közöljük, hogy megjelent Bródy János összes eddig írt dalszövegét időrendben tartalmazó kötet, mely hasznos és tartalmas segítségül szolgál az eltűnt idők nyomában járó felfedezőknek, és kockázatok és mellékhatások nélkül erőt ad és vígaszt nyújt az utca másik oldalán járóknak is. Mentler Krisztina

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 5.