Brimful of Jesus

Vissza

Weboldal: hey.amigo.hu/keret.cgi?/boj/

A történet 2003ben kezdődött. 15 éves fejemben kipattant egy szikra, és egy ideig nagyon úgy éreztem, hogy létre kell hozni egy vagány fiatal zenei csapatot. Nagyon sokáig szinte minden nap gondolt rá. Aztán később elfelejtődött a dolog. Talán azért, mert bekerültem a dics.csapatba, és az energiám nagy részét ide fordítottam. 2004ben egy hálaadó napról igyekezett haza a keceli gyülekezet dics.csapatja. A kocsiban különféle dicsőítő zenéket hallgattunk. Szóbakerült, hogy lehetne Kecelen egy fiatalabb dicsőítő csapat. // épp Hillsong United ment a kocsiban // Az ötletet én is nagyon helyeseltem, de sehogy sem tudtam rájönni, kivel zenéljek. Abban a pillanatban csak húgom zongora és énektudására számíthattam, így a lelkesedés kicsit abbahagyott, de nem felejtődött el. Ez volt ősszel. Egyszer megint témába került szűkebb körben. Ekkor kérdeztem tesómat, hogy tud-e embert. A nagy titok ekkor derült ki. Gabó ha dobot hall, még a smink-készlettel is képes dobolni, Mse pedig már régóta szeretett volna egy gitárt - nem csak dísznek a falra. Megkérdeztem, hogy lenne-e kedvük zenélni. A válasz igen volt. Azért az jelentős problémának tűnt, hogy egyikük sem tud zenélni. Ennek kiküszöbölése érdekében elkezdtünk összejárni. Jobb hijján szerény személyem kezdte el az oktatást. // minden gitáros tud kicsit bassusozni. emelet hobbi dobos vagyok // Hannára bíztam az elméleti rész bemutatását és tanítását, mivel 7 éves kora óta aktívan jár zenei suliba. Jómagam hanyagoltam pár évet e téren. Épp ezért én csak a gyakorlatban mutogattam pár alapvető dolgot. A sok gyakorlás és kitartása meghozta gyümölcsét. Pár hónap alatt összeállt a csapat. Ron is csatlakozott a csapathoz remek trombitatudásával. Együtt a bagázs. Pazarság. A formáció már létezett, csak nevünk nem volt. A feladat adva. Találni kellett egy nevet. Rengeteg név felmerült, ám a voksunkat végül a Brimful of Jezus névre adtuk, amely azt jelenti; Csordultig tele Jézussal. 2005-01-08 Megalakult hivatalosan is B.O.J. A neheze ezután jött. Dalokat tanulni, gyakorolni és megint csak gyakorolni. Páran koleszosak voltak, így csak hétvégén tudtunk gyakorolni. De milyen zenét is játszunk? Szóba jött külföldi csapatok koppintása, mint pl Reliant K, vagy magyar számok "rockosítása". Mindkettő próbálkozás kudarcba fulladt, így maradtunk a jól ismert dicsőítő dalok megtanulásánál. Természetesen saját stílusban, így számos helyen alakítottuk át a dalokat. Majd elkezdtünk saját dalokat írni. Nyáron vett Mse és Ron saját gitárt. A dalokat továbbra is írtuk folyamatosan. Nyáron több koncertünk is volt. A szikra tudom, hogy Istentől volt, mert azóta Gabó és Mse is zenél közös sulijukban egy dicsőítő csoportban. Így szolgálhatnak, és fejlődnek tovább és tovább. Biztatunk minden fiatalt, hogy ne adják fel. Kitartás és sok gyakorlás meghozza gyümölcsét. És ne felejtsétek ki a képletből Istent sem!

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2019. november 20.