Boleró Fúvósegyüttes

Vissza

A BOLERO FÚVÓSEGYÜTTES - Győr 2004.-ben alakult a Győri Filharmonikus Zenekar, és a győri Nemzeti Színház zenekarának művészeiből. A kamarazenei együttes a Mozart korában kialakult műfaj - a Harmoniemusik - hagyományait eleveníti fel. A csapat hangszer-összeállítása 2 oboa, 2 klarinét, 2 kürt, 2 fagott és nagybőgő. A Bolero Fúvósegyüttes megalakulása óta folyamatosan dolgozik, nem csak alkalmi fellépésekre áll össze. Működése alatt széles repertoárt sikerült kialakítania, mely átöleli a direkt erre az összeállításra írt zeneműveket, és népszerű zeneművek átiratait is a barokktól napjainkig. Eddig kb.10 mű átirata született meg az együttes felkérésére, valamint 4 mű készült az együttes számára. A Bolero Fúvósegyüttes hivatalos bemutatkozó koncertje a 2005. évi "Győri Nyár" nemzetközi kulturális fesztiválon volt - nagy sikerrel. Az együttes több koncertet adott Győrben, és Magyarország településein, többek között a Nemzeti Filharmónia felkérésére, játszott rangos fesztiválokon, ezen kívül szerepelt céges rendezvényeken. A Bolero Fúvósegyüttes-Győr több rádió és tv-felvételt készített. Első CD lemezük -Tangerine Moon címmel Vukán György műveivel-2007-ben jelent meg a Hungaroton Records gondozásában. Megalakulásuk óta olyan rangos művészekkel muzsikáltak együtt, mint Berkes Kálmán, Boldoczki Gábor, Medveczky Ádám, Vukán György, az Ewald Rézfúvós Kvintett vagy a Győri Ütőegyüttes.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2018. január 19.