Blue's Trio

Vissza

Nem éppen tegnap történt... egy íróasztal fiókjából rámkacsintott egy ici-pici hangszer. Az első harmonika. Nagyon megtetszett ez a hangszer, és bár semmi fogalmam nem volt róla, mire való és hogyan hogyan működik, azonnal kölcsön kértem tulajdonosától, aki hogy-hogy nem ugyanaz a Kárpáti Zoltán úr volt, aki jelenleg is dobol a Blue S Trio-ban. Hát így kezdődött. Sok sok gyakorlás következett. Az elhatározás, hogy egyszer ezzel a hangszerrel értelmesen fogok bánni egyre jobban megszilárdult, bár egyre távolabbinak tűnt. Rá kellett ébrednem, hogy az életemben mindaddig alig volt zene, számomra a zenei alapfogalmak, mint pl. tempó vagy hangnem nem jelentenek semmit. Sokat jártunk koncertekre. No igen. Mindez a 90-es évek közepére esett. Akkoriban még voltak jó kis bluesos helyek a városban, bár a blues igazi virágkora Magyarországon már letűnőben volt. Palermo Boogie Gang - a legnagyszerűbb zenekar volt, amit valaha hallottam. Egyre nagyobb lett a pörgés, egyre több arcot megismertem, és azóta is nagyon sokat köszönhetek a legtöbb akkoriban kialakult ismerettségemnek. Aztán lassacskán beindult. Megalakultak a tiszavirág életú Iskolazenekarok, majd jöttek a komolyabb próbálkozások. Az első igazi, koncertező formációnk a Mami Blue volt. Sok szép közös élményt éltünk át együtt, de egy idő után világossá vált: ez nem az a csapat, akikkel hosszútávon együtt tudunk dolgozni. A különböző zenei izlés, az eltérő életkor szép lassan elviselhetetlenné tette a légkört. A búcsú koncertünkön mutatták be Huba Misit, a gitárost, akivel hamarosan új zenekar szervezésébe kezdtünk. Megalakult a Blue S Combo. Több mint egy évig próbálkoztunk ezzel az aránylag nagyobb formációval. Monori Gabi énekelt, Miklós István basszusgitározott, a dobok mögött ki más ült volna, mint Kárpáti Zolcsi, és persze a Misi gitározott. Sokféle számot játszottunk, elsősorban persze blues klasszikusokat, illetve néhány Vaya Con Dios számot, valamint néhány saját szerzemény is szerepelt műsoron. Voltak bulik erre is, arra is, de igazán nem indult be a zenekar élete. Hosszas agonizálás, és néhány tagcsere után úgy döntöttünk nem folytatjuk tovább.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 11.