Blast

Vissza

A zenekar jelenlegi formációját kb. két év munkájával tudtuk létrehozni, de kezdjük is az elején. Teddy és Jones elég rég óta ismerték meg egymást, ám mégsem vele kezdődött az egész. Az eredeti bandát mi csak Noname Project-nek hívtuk ugyanis sosem kapott nevet. Az akkori felállásban Damien úgycsinált mintha tudott volna dobolni, Teddy megállás nélkül kvintezett, Máté énekével nem is volt gond de a ritmusérzékével annál inkább és Armida is épp tanulgatott basszerozni. Később a zenekar megvált Mátétól majd Armida is kiszállt. Innentől kezdve ez a project leáldozóban volt. Ezt Teddy is érzékelte és összeállt Jones-szal akinek, már akkor volt egy bandája Totem néven ám ez a banda sem állt jobban, mint a Noname. Teddy csatlakozott a Totemhez Jones pedig a Noname-hez, de a jövőt a Totem-ban látták. A próbák megyegettek, de közben Damien és Jones gondolkozott egy kicsit zúzósabb, vadabb bandán. Damien-nek volt egy dalszövege és pár dobtémája így egy nap átmentek hozzá, hogy kitaláljanak rá valamit. A szám elméletben megszületett már csak el kellett gyakorolni. Először mindenki pesszimistán állt hozzá, várták, hogy mi sül ki belőle... -Ez a szám volt a Támadás. ?Elpróbáltuk? elsőre ment? mindenki összenézett és két órán át csak azt az egy számot játszottunk...?. Megszületett még egy-két szám és úgy látták van értelme folytatni, ám volt egy nagy gond? énekes nem volt. Ezt a posztot egy ideig Teddy töltötte be több-kevesebb sikerrel. Nem sokkal később a Totem, Bigyó és Boti kiszállásával véglegesen feloszlott, így Jones és Teddy tovább zenélt Damien-nel. Hosszú tanácskozások után a srácok megunták a Noname-es dolgot és azt is megszüntették, de a Noname Project és a Totem nem tűnt el nyomtalanul, hiszen 2006. Augusztus 19. én megalakult a BLAST!!! -ám énekes még mindig nem volt. Viszonylag hamar Jones hozott egy srácot név szerint Subát. Subának tetszett a zene, a többieknek a hangja így beállt a bandába, így a Blast felvette a kezdetleges felállását: Suba-ének, Jones-basszusgitár, Teddy-gitár, Damien-dobok. Aztán hosszas gondolkozás után úgy döntöttünk, hogy kell még egy gitár, hogy még jobb hangzást tudjunk összehozni, de nem szívesen vettünk volna be teljesen új embert, így Alex (aki eddig a zenekar roadja volt) beszállt a bandába második gitárosnak és így felvette a Blast végleges formáját! Külön szeretnénk megemlíteni Fecát, aki a kezdetektől velünk van, és nélküle nem tartanánk ott ahhol tartunk!!! KÖSZÖNJÜK!!!! Aztán az énekesi posztról Suba kilépett ugyanis tanulmányai miatt már nem lett volna elegendő ideje ránk. Ez úton is kívánunk neki sok sikert! Az éneket innentől Teddy, Jones oldja meg, Damien háttérvokálozásával.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 7.