Bikini

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

A Bikini tagjai D. Nagy Lajos A rockzenében az énekesé a főszerep. Pedig csapatmunkáról van szó, de hiába: ha a frontember nem tudja hitelesen képviselni a zenekar gondolatvilágát, a közönség számára érdektelenné válik az egész banda és zenéje. D. Nagy Lajos már a Rolls Frakcióban bizonyította, hogy képes megfelelni az elvárásoknak. Nyilván ezért esett rá a választás 1985-ben, amikor Nagy Feró távozott a Bikiniből. Azóta pedig összeforrt a neve a zenekaréval. A Bikini legnagyobb sikereit már D. Nagy Lajossal érte el. Az 1992-ben törvényszerűen bekövetkező búcsú után több tag tűnt el szem elől, Lajos lépéseiről azonban továbbra is tudhatott a nagyközönség. Régi rollsos társával, Trunkos Andrással D. Nagy és a Frakció néven két albumot készített, majd szólólemeze jelent meg, Monokini címmel. "Sokat koncerteztem a három album anyagával" - emlékezett 1997-ben, a Bikini visszatérésekor. "Persze Bikini-számokat is játszottam a bulikon, elvégre nem tehettem meg, hogy például az Adj helyet nélkül menjen le a buli. Megdöbbentett, mennyire él az emberekben a Bikini. Az emlékek sokkal elevenebben élnek és dolgoznak bennük, mint azt gondoltam volna. Mert azt hittem, hogy ebben a felgyorsult világban elég két év és elfelejtenek minket. De nem: a Bikini ma is sokaknak jelent valamit. S nem is keveset." Németh Alajos Lojzi a Bikini egyedül megmaradt alapítója. Ha nem lenne szó csapatról, csapatmunkáról, akár azt is írhatnánk, hogy ő maga a Bikini. Hiszen nem egyszerűen basszusgitáros, hanem zeneszerző és szövegíró, mi több, még a felvételek is nála, a Bikini Stúdióban készülnek, hangmérnöki és produceri irányításával. Amíg nem létezett a saját stúdió, lényegesen egyszerűbb körülmények között jöttek létre a dalok: a konyhában. "Igen, a konyha. Itt jöttünk össze zenésztársaimmal, itt ültem sokszor egyedül. Mert több dal is egyedüllétből, szomorúságból született. Ha zenét írtam, a szintetizátort készítettem ki és néhány üveg sört. Ha szöveg kellett, ahhoz rengeteg papír és persze néhány üveg sör került az asztalra." A visszatért Bikini zenei megújulása is Lojzi nevéhez fűződik. Úgy gondolta, ha már úgysem divat a rock, akkor nyugodtan kedvére zenélhet a csapata. Így is tettek, s ez nem volt hiábavaló. A közönség érdeklődése és szeretete a bizonyság rá. Pedig Magyarországon ritka, hogy egy népszerű, hosszú ideje működő csapat letérjen a jól bevált útról. "Külföldön sem feltétlenül szokás. A Black Sabbath koncepciója például az, hogy mi ezt tudjuk jól, ezért ezt csináljuk, s elég nekünk az a közönség, amely ezt a zenét szereti. Hozzám közelebb áll Sting, folyton változó muzsikájával. Nem is mondja rá senki, hogy elavult. Fontos haladni a korral. Kiröhögnéd azt a matematikust, aki azzal büszkélkedne, azért vagyok hiteles, mert csak a Pitagorasz-tételt tudom." Lukács Peta 1996-ban figyelhettünk fel a pápai születésű gitárosra, a Ki Mit Tud? döntőjében. Lukács Péter tizennyolc évesen nyerte meg a hangszeres szólista kategóriát. A gitárcentrikus instrumentális rockzenét művelő ifjú persze nem gondolta, hogy ezzel már a csúcsra ért, vagy hogy már mindent tudna a hangszerén. Nem volt rest iskolapadba ülni, a Kőbányai Zenei Stúdióban Babos Gyulától és idősebb Tornóczky Ferenctől tanult. A suli nagy hatással volt rá. "Korábban is érdekeltek más zenék, ezek után viszont mindenevő lettem. Az is maradtam, a mai napig, a klasszikus zenétől a thrash metálig mindent meghallgatok. Budapestre kerülésemmel kinyílt a zenei gondolkodásom." Nem csoda, hogy a tehetséges gitárost a legkülönfélébb produkciókhoz hívták el. Többek között játszott Makovics Dénes zenekarában, 2002-ben Borlai Gergővel létrehozta a European Mantra együttest, dolgozott Presser Gáborral és Szentpéteri Csillával. A Carmenben együtt zenélt Al Di Meolával! Jelenleg a Mantra mellett a Free Style Chamber Orchestra, a Szabad Vér és Pierrot zenekarának tagja. 2006 őszétől pedig a Bikini gitárosa. Játéka új színt hozott a zenekarba. A közönség azonnal elfogadta és megszerette Lukács Petát. Nem véletlenül, hiszen pár évvel ezelőtt ezt mondta egy interjúban: "Sokan pontosan azért választottuk ezt a pályát, mert másképp nem, csak zenével tudjuk megértetni magunkat, csak így tudjuk kifejezni az érzelmeinket, csak így tudjuk elmondani, átadni a gondolatainkat. Ha a koncerten csupán egyetlen ember szemében látom, hogy fontos neki, amit adtam - már megérte a színpadra állni." Mihalik Viktor A Bikini együttes legfiatalabb tagja az általános iskolában, hetedikes korában kezdett dobolni. Volt indíttatása, hiszen édesapja is muzsikált. "Úgy nézett ki, sosem kell dolgoznom. De nem csak ezért választottam a zenét. Nagy hatást gyakorolt rám a Stage Pass című könyv, ami Kraft Tamás technikust és a rockzenész-életet mutatta be. Tudtam, hogy ebben nekem is részt kell vennem." Viktor Miskolcon többek között azt Eső nevű zenekarban játszott. A banda helyben igen népszerű volt, hogy mást ne mondjunk, egy 1988-as koncerten bizonyos Tankcsapda volt Viktorék előzenekara. A Bikini mai dobosa az érettségi után hagyta el a várost. Budapestre utazott, két reklámszatyorral a kézben, hogy "rocksztár" legyen. Több csapatban fordult meg, fiatal kora ellenére olyan neves zenész is számított kíséretére, mint Delhusa Gjon. Valamint dobolt a Pompadourban, a Civil Circusban, majd három éven át a Tramps tagja volt. (Az egyik legnépszerűbb klubbandából nőtt ki később a Roy & Ádám nevű formáció ; az első lemezen Viktor dobolása is hallható.) A nagyközönség a Love együttesben ismerte meg Mihalik Viktort. A nagy reményekkel indult csapat két albumot készített el, bár ebből csak az első jelenhetett meg. Nem csoda hát, hogy felbomlott. A Bikini számára azonban ez kapóra jött, hiszen így Viktor szabad volt, amikor 1997-ben megürült a dobos posztja. "Egy időben rengeteget jártam Bikini-koncertekre. A Közeli helyeken, a Ha volna még időm és a rockos lemez, A sötétebbik oldal állt hozzám a legközelebb. Jó zenészek jó dalokat játszottak, különleges hangulatúak voltak a bulik. Csak ma tudom igazán, hogy miért: nagyon imádok ezzel a csapattal turnézni, minden utazás önfeledt szórakozást is jelent a muzsikálás mellett." Makovics Dénes A kiváló szaxofonos (basszusgitáros, billentyűs, fuvolista és még ki tudja, mi, de hát a Bikiniben elsősorban szaxofonos) mintha mindig is a zenekar tagja lett volna. Ám a látszat csal: Dénes a nagy sikerű Mondd el lemezen éppúgy csak közreműködő volt, akár az 1992-es búcsúkoncerten. Mi több, a visszatéréskor sem volt jelen. Így beszélt erről 1997-ben: "Különösebben nem lepett meg, hogy a visszatérő formációnak nem vagyok tagja. Úgy érzem, valójában sosem voltam igazán a zenekarban. Inkább csak vendégként, igaz, úgynevezett állandó vendégként szerepeltem a Bikiniben, '87-ben éppúgy, mint '92-ben." Nos, ez változott meg az utóbbi években. Az új albumok már Makovics Dénes komoly alkotói hozzájárulásával készültek, s a borítókon tagként szerepel. A közönség pedig el sem tudja képzelni a Bikini koncertjeit az ízes és technikás szaxofonjáték nélkül. Dénes egyébként a Bikini mellett más formációkban is főszerephez jutott és jut. Egyik legnagyobb élménye, amikor a Jeff Porcaro Emlékzenekarban együtt muzsikálhatott Steve Lukatherrel, a Toto meghatározó tagjával . "Szerencsém van, mert sokféle zenét művelhetek. Nyolc éve a Készenléti Rendőrség Zenekarának tagja vagyok. Életemben először a tradicionális rock hatott rám - a Coda együttesben ilyen dalokat szólaltathatok meg. Valamint a jazzt sem hanyagolom el: ott vagyok a zongoravirtuóz Oláh Kálmán sextettjében és még Egri János zenekarával is gyakran színpadra lépek." Bördén Szabolcs A billentyűs hangszereken játszó muzsikus kezdetben akkor állt a Bikinivel a színpadon, ha Gallai Péter más elfoglaltsága miatt hiányzott a koncertekről. Érdekes, hogy így is képes volt beilleszkedni a zenekarba az egykor Pierrot-t kísérő, majd a Pál Utcai Fiúkban és a Bulldózerben is megfordult Szabolcs. A Bikinihez egyébként D. Nagy Lajos hozta. "Vámos Zsolttal a Marathon együttesben játszottam együtt. Amikor Lajos - a Bikini pauzájában - kísérők nélkül maradt, Zsoltot kérte meg csapat összehozására. Innen az ismeretség. 2000-ben ajánlott be a zenekarba. Szívesen játszom a Bikinivel, mert az egyik legszimpatikusabb társaság a szakmában." Bördén Szabolcs a tagok mellett természetesen a Bikini zenéjét is szereti. Az Olcsó vigaszt, a Közeli helyekent és a Szeretleket említi, amikor kedvenc nótáiról kérdezik. Tizenöt évesen sokat hallgatta a Bikinit, ezért nem meglepő, ha kicsit furcsán érzi magát akkor, amikor azokkal állhat egy színpadon, akikre kamaszkorában felnézett. Időközben Viasz (a becenév eredetéről a Bikini-tagok történetei között lehet olvasni) stabil tagja lett az együttesnek. "Fokozatosan egyre többet hívtak. Nem vagyok tolakodós típus, sosem kérdeztem rá, pontosan mi is vagyok a zenekarban. Akkor vettem észre, hogy tag lehetek, amikor megláttam a tavaly nyári turnéra készült pólót. Már az én arcom is ott volt a többieké között."

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 13.